Többször szólítottak le buzgó hittérítők az utcán, hogy Chow Bok Dingnél, a karizmatikus, holdvilágképű tiszteletesnél keressem a vallási üdvözülést, akinek tanai egyesítik Lao Ce tanításait Al Capone bölcsességével.
Nagyon meg kell alázkodnunk, látva, hogy mennyire nem vagyunk urai önmagunknak, és mennyire szeretjük a kényelmet és a pihenést. Mindig tartsd szemed előtt Jézust: Ő nem pihenni jött közénk, és nem keresett kényelmes körülményeket sem lelki, sem testi értelemben, hanem harcolni jött, önmagát megtagadni és meghalni jött.
Sokan vannak, akik állhatatosak az imádságban és a zsolozsma végzésében, sokat böjtölnek és sanyargatják testüket, de egyetlen szón, melyet magukra nézve sértőnek éreznek, vagy valami semmiségen, amit elvesznek tőlük, mindjárt megbotránkoznak és fölháborodnak. Az ilyenek nem lelki szegények; mert aki igazán lelki szegény, az magát gyűlöli, és azt szereti, aki őt arcul üti.
Jézus élt.
Hogy a teremtő Isten fia volt-e?
Ki tudja.
De szeretett.
De irgalmas volt.
Lehajolt.
A fény, az igazság reménye volt a legelesettebbeknek is.
Mindenkinek megnyitotta az utat az Istenhez – a por, a sár, a bűn emberének is.
Istenessé tette az istentelenséget, így hozta közel az Istent azoknak is, akik miközben látni akartak a sötétben, ott önmaguk romlottságán kívül semmit nem találtak.
Jézus közössé tette az Istent.
Betű által halnak meg azok, akik csak a szavakat óhajtják tudni, hogy így bölcsebbnek tűnjenek fel másoknál; s így akarnak nagy vagyont szerezni, hogy azt rokonaik és barátaik közt szétoszthassák. És betű által halnak meg azok a szerzetesek is, akik nem akarják követni a Szentírás szellemét, hanem beérik a szavak merő tudásával és értelmezésével.








