Először politikai változásra van szükség idehaza, és ha a politika nem akarja már felhasználni az egyházakat, mint propagandaeszközt, azok újból visszakapják a szabadságukat, s akkor belülről elindulhat a tisztulás folyamata. Ennek azonban az a feltétele, hogy olyan hiteles emberek legyenek egyházi vezetők, akik valóban ezt az utat akarják járni.
A felszabadítási teológia konkrét társadalmi üzenete az, hogy Isten mindig a kirekesztettek, a megnyomorított emberek pártján áll, ezért az egyháznak és a hívőknek is oda kell állnia. Bárkiről lehet szó, akit az adott közeg kirekeszt. Magyarországon ennek pont ez ellenkezője történik. A magyar egyházak egyáltalán nem emelik fel a hangjukat, ha ilyesmi történik.
Amikor valaki felnőttként fedezi fel a hitet, majd kritizálni kezd másokat és arról győzköd mindenkit, hogy az övé az egyetlen igaz út az üdvösség felé, azt a fekete közösségen belül úgy hívjuk, hogy „szentfazekas”. És nem sok dühítőbb dolog van annál, mint amikor egykori bűntársad hívja fel a figyelmed jelenlegi bűneidre.
Nincs szükségünk új vallásra vagy egy új bibliára. Egy új tapasztalásra van szükségünk – egy új érzésre arról, hogy milyen „én”-nek lenni.
Az egyházak és a képviselőik – persze tisztelet a kivételeknek – nagyon gyakran beleállnak abba, hogy a gyűlöletkeltő kormánypropagandát erősítsék. Ilyenkor vallási érvekkel vagy bibliai szövegekkel támasszák alá például azt, hogy miért kell gyűlölni a melegeket. Ilyenkor ezek az egyházak instrumentalizálva vannak. Tehát a politika egyszerűen kihasználja őket.
Statisztikák szerint a katolikus hívek mindössze 12 százaléka jár templomba, és a magyar katolikus egyház vezetői közül senki sem teszi fel azt a kérdést, hogy vajon a maradék 88 százalék miért marad inkább otthon. Az egyházat nem igazán érdeklik a saját hívei. Ami nem véletlen, hiszen nem a hívek tartják el.
A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.
– mondta korábban Ferenc pápáról
Ferenc pápa küldött és megvett ember. Vérlázító dolgokat mond a muszlimok befogadásának szükségességéről, és egy szava sincs az üldözött és bántott keresztényekről. (…) Kartávolságra van a polgárháború Európában. Ez tény.
Katolikusnak neveltek, de egyáltalán nem szerettem a katolikus egyházat. Azt gondoltam, hogy az apácák gonoszak.
A Saint-Sauveurben Poncet, a régi karmester helyére egy hülye pap került; ő orgonál, hamisan játszik. Annyira, hogy már nem is tudok eljárni misére, mert valóságos fájdalmat okoz, amit a zenével művel. Azt hiszem, hogyha az ember katolikus akar lenni, le kell mondani minden jóérzékről, és csak az érdekre szabad nézni.
Többször szólítottak le buzgó hittérítők az utcán, hogy Chow Bok Dingnél, a karizmatikus, holdvilágképű tiszteletesnél keressem a vallási üdvözülést, akinek tanai egyesítik Lao Ce tanításait Al Capone bölcsességével.
Akivel az Istenről nem beszélhetek, annak a gyerekemhez sem lehet köze.
Amikor a világ térdre kényszerít, a megfelelő testhelyzetben vagy az imádsághoz.
Tartsuk fülünkben Ferenc pápa gyenge hangját, amely megáldja Rómát. A pápa, aki megáldotta Rómát, áldását adta az egész világnak azon a húsvéti reggelen. Engedjék meg, hogy ezt az áldást kövessem! Isten szeret minket. Isten mindenkit szeret. A gonosz nem fog győzedelmeskedni.
Mindannyian, kedves testvéreim, Rómában, Olaszországban, az egész világon egy szinodális Egyház akarunk lenni, amely mindig úton van, amely mindig a békét keresi, a szeretetet keresi, amely mindig arra törekszik, hogy közel legyen másokhoz, különösen azokhoz, akik szenvednek.
Az emberiségnek szüksége van Krisztusra, mint hídra, hogy Isten és az ő szeretete elérje. Segítsetek nekünk és segítsetek egymásnak hidakat építeni!
A vallás az a terület, ahol a következtetések a legfontosabbak (…). A gondolkodó ember akár tudománnyá is emelheti.
Ne hátrálj meg, vagy ami még rosszabb: ne állj meg, miközben fölfelé haladsz az élet kálváriáján. Jézus ki fogja nyújtani kezét, hogy megerősítsen.
Ami Istentől származik, üdvös félelemmel kezdődik és lelki békével végződik. Ami a sátántól származik, nyugalommal kezdődik és viharral, közönnyel, apátiával végződik.
Nagy szerencsétlenség a számomra, hogy nem tudom kifejezni annak az állandóan működő, égető vulkánnak a tüzét, amelyet Krisztus helyezett a bennem dobogó kicsi szívbe. Elemészt a felebaráti és az Istenszeretet – Isten jelenléte szilárd a lelkemben, szívemben pecsétként hordozom Őt.
