Maga a vágy fontosabb, mint a vágy tárgya.
Lennék én folyóvíz,
Hegyi folyam árja,
Ki darabos utját
Sziklák között járja…
De csak úgy, ha szeretőm
Kis halacska volna,
Habjaimban úszna föl s le
Vígan lubickolva.
Az, hogy te vagy nekem, büszkeséggel tölt el, és boldoggá tesz, ha csak rád gondolok. De kétszer olyan boldog leszek, ha végre újra átölelhetlek, s láthatom azt a szerető szempárt, amely csak nekem ragyog, s ha megcsókolhatom azt az édes kis ajkadat, mely csak értem remeg.
Az életem elrongyolom,
olyan már mint egy rongy gyalom,
de még a föld is langy alom
csak hálj te vélem angyalom.
Párnák között, arcodhoz epedezve
Te vagy az éjjel asztalán a bor.
Ó, én tudom, hogy minden rózsa festett
és nem igazat tesz, aki örül
de szöges-örvül, vezeklő-övül
magam köré kötöm keserü tested.
Zavart, beteg, megtört a lelkem,
Ezer fájó sebet kapott,
Lázas hittel úgy érzem néha,
Hogy tőled várhat balzsamot.
Várlak, követlek, szomjuhozlak,
Te vagy a célom életem…
…Pedig tudom, hogy már a multat
Nem adod vissza énnekem.
Egy forró csók, egy ölelés…
Lázas szivünk összedobogna…
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozatnak égő pokla!
…Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!
Ha megszidlak levélben
Vagy pimasz fütyölésben
Vagy ha másnak kinállak,
Hozd szivemhez a szived
És sirass, mert hazudok:
Tulságosan kivánlak.
Mindenki hajlamos hinni abban, amire szomjasan vágyódik, lutri-jegytől az útlevélig, mely a Paradicsomba szól…
Rejtekéből minden vágy kizúdul,
forr a vér és partjain kitör,
test a testbe átzuhanni vágyik,
s szív a szívvel égve egybedől.