A tudomány arról szól, hogy milyen a világ, a vallás pedig arról, hogy milyennek kellene lennie a világnak.
Az agy nyelve nem egyezik meg a matematika nyelvével.
Azt az ökológiai űrt, amit a rendszertelen, vérszegény tudománynépszerűsítés maga után hagy, az áltudomány azonnal betölti.
Elég hosszú ideje kóborolunk már a kozmikus óceán partjain. Most végre készen állunk arra, hogy vitorlát bontsunk a csillagok felé.
Hosszú távon a tudomány legbecsesebb ajándéka az, hogy minden korábbi próbálkozást messze meghaladó pontossággal világít rá, mi a helyünk a Kozmoszban – kik vagyunk, hol és milyen korszakban élünk.
A tudományt sokan arrogánsnak tartják, mert képes semmivé foszlatni dédelgetett illúziókat, és gyakran ellentmondani látszik a józan paraszti észnek. Úgy ingatja meg egy-egy szilárdnak vélt elképzelésünket, ahogy egy földrengés a biztos talajba vetett hitünket. Ennek ellenére azt állítom, hogy a tudomány maga az alázat. A tudósok nem kizsigerelni akarják a természetet, hanem tisztelettudóan kikérdezik és komolyan elgondolkoznak a feleletein.
A tudomány nemcsak összefér a spirituálissal, hanem kifejezetten hiteles forrásának számít. Amikor rácsodálkozunk a fényévek miriádjain belül elfoglalt helyünkre az egymást váltó, örökkévalóságnak tűnő korszakok közepette, amikor megérint az élet hallatlan bonyolultsága és szépsége, olyan felemelő érzés fog el, a büszkeségnek és alázatnak olyan keveréke, amit nehéz lenne másnak, mint spirituálisnak nevezni.
Mivel a tudomány meg akarja érteni, milyen a világ, és nem azzal foglalkozik, hogy milyennek szeretnénk látni, az eredményei sokszor nehezen érthetők és nem nyújtanak kielégülést. Időnként arra ösztökél, hogy rendezzük újra a dolgokat a fejünkben. Vannak persze nagyon egyszerű tudományos ismeretek is. A komplikáltság oka a világ bonyolultsága – vagy a miénk. Amikor elhárítjuk magunktól, mondván, hogy ez nekünk túl nehéz (mert valószínűleg rosszul tanítottak az iskolában), egy kicsivel mindig csökkentjük az esélyünket, hogy a saját kezünkbe vehessük a jövőnket. A jogainkat csorbítjuk meg, és az önbizalmunk is meggyengül.
Ahányszor az ember megerősíti uralmát a természet fölött, ahányszor újabb tudományos érdemeket szerez – annyiszor veszít el valamit a világ titokzatosságából.
Ha a tudomány lehetővé teszi egy eszköz elkészítését, akkor az az eszköz el is készül, legyen bármilyen veszélyes az emberiségre nézve.
Van egy elméletem a tudományos fokozatokról. Amikor átnyújtják a doktori diplomát, abból a bőrön keresztül azonnal az agyba jut valamilyen vegyi anyag, s az megbénítja a beszédközpontot. Ez a központ csak két mondatot szabályoz, ezek: „Tévedtem” és „Nem tudom”. Még soha nem hallottam, hogy e mondatok valamelyikét egy doktor kiejtette volna. Persze lehet, hogy tévedek, de az az érzésem, ha megpróbálnák bármelyiket kimondani, dadogásba fulladnának.
Egy modern felfedezés azért felfedezés, mert ellentétben áll az összes ismert tudással. Ha nem áll ellentétben, akkor csak egy kis adalék.
A szellemvilágban nincsenek nagy országok és kis országok, ott nincsenek országhatárok. Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberi haladáshoz, teljesen függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli a helyét a világban.
Az én nézetem szerint az agy gondolkodásra való és nemcsak gondolkodni kell, hanem élvezni, látni a szellemi élet nagyszerűségét, az örömeit is. A tudományokat át kell élni. Én a kísérleteimmel élek. Shakespeare-t sem megtanulni, hanem átélni kell! Arany Jánost is át kell élni. A zenét sem megtanulni, hanem megélni kell. Mindent meg kell élni, teljesen fel kell olvadni benne.
Amikor a fiatalok azzal fordulnak hozzám, hogy kutatók akarnak lenni, mert szeretnének hozzájárulni az emberi szenvedés enyhítéséhez, én inkább jótékonysági intézményekhez küldöm őket. A kutatás önző embereket kíván, akiket szenvedélyesen érdekelnek a „haszontalan” kérdések, és megoldásukért hajlandók mindent feláldozni, még a saját életüket is.
A gyermekágyi láz áldozatainak roppant száma komoly fölszólitásként lebegett a tudomány és emberbaráti öntudat fürkészeti vágya előtt, miként ezen ösmeretlen vészt hozó ok fölfedeztessék; nehogy ezentul is 1000 egyén épen rendeltetése betöltésének pillanatában legyen a halál martaléka.
A világ többet változott az elmúlt száz évben, mint bármely ezt megelőző évszázadban. Ez nem valamiféle új politikai vagy gazdasági tanok megjelenésére vezethető vissza, hanem arra az óriási műszaki fejlődésre, amelyet az alaptudományok eredményei tettek lehetővé.
A közvélemény viszonya a tudományhoz jelenleg ellentmondásos. Egyrészt természetesnek veszi az életszínvonal javulását, amelyet a tudomány és a technika újabb eredményei tesznek lehetővé, másrészt viszont bizalmatlan a tudománnyal szemben, mert nem érti azt.
Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a természettudományok alapvető kérdéseivel, mert csak így hozhatnak megfontolt döntéseket a tudomány és a technika eredményeivel egyre jobban átszőtt világunkban.
A régi mondás szerint jobb reménykedve utazni, mint megérkezni. A felfedezések utáni vágy munkánk hajtóereje és alkotóerőnk forrása, nemcsak a természettudományban, hanem az élet minden területén. Ha elérünk az út végére, az emberi szellem elkorcsosul és elpusztul. Én azonban nem hiszem, hogy valaha is megállnánk, hiszen ha nem is tudásunk mélységét, de legalább a sokrétűségét örökké gyarapítani fogjuk, mert mindig a lehetőségek egyre táguló látóhatárának középpontjában fogunk állni.