Tudomány idézetek

177 idézet

Adolf Hitler

Az ember még semmiféle tekintetben sem győzedelmeskedett a természeten, hanem legfeljebb az örök rejtélyek és titkok hatalmas és félelmetes fátylát sikerült részben fellebbentenie, úgyhogy a valóságban az ember tulajdonképpen semmit sem talál fel, hanem mindent csak felfedez.

Adolf Hitler

Természet idézetek, Tudomány idézetek

Az adatok összefüggés nélkül semmit sem érnek. Értékesek csak azok, amelyek általános értékű
következtetésekre alkalmasak.

Cholnoky Jenő

Tudomány idézetek

Albert Einstein

Ha egy vak bogár egy görbe faág felületén mászik, akkor nem veszi észre, hogy az általa megtett út valójában görbe. Én pedig voltam olyan szerencsés, hogy észrevettem azt, amit a bogár nem vett észre.

Albert Einstein

Tudomány idézetek, Vicces idézetek

Albert Einstein

Bárki, aki tudományos kutatásba fog, nem kerülheti el azt a meggyőződést, hogy abban, amit mi természettörvénynek nevezünk, valamilyen szellem nyilvánul meg. Mérhetetlenül kiválóbb szellem ez, mint az emberi értelem, s az embernek a maga szerény képességével alázatot kell érezni előtte.

Albert Einstein

Tudomány idézetek

Gordon Ramsay

A kedvenc űrkutatós történetem az, amikor a NASA olyan golyóstollat akart kifejleszteni, amelyik zéró gravitáció esetén is továbbítja a tintát. Miután milliárdokat költöttek erre az adófizetők pénzéből és hatalmas erőforrásokat mozgósítottak, sikerült megoldást találniuk. Eközben az oroszok átgondolták a problémát, és ceruzát használtak.

Gordon Ramsay

Tudomány idézetek, Üzlet idézetek

Carl Gustav Jung

A tudományos ész kirekesztette az embert világunkból. Az ember elszigetelten áll a kozmoszban. Már nincs beleszövődve a természetbe, érzelmileg már nem vesz részt a természeti eseményekben, amelyek hajdanában szimbolikus jelentőségűek voltak számára. A mennydörgés már nem Isten hangja, a villám sem az ő bosszúálló ágyúgolyója. A folyóban nem lakozik szellem, a fa nem jelent emberi életet, a kígyó nem a bölcsesség megtestesítője, a hegyet sem lakja valamilyen nagy démon. A dolgok sem beszélnek már hozzánk, és mi sem beszélünk a dolgokkal úgy, mint kövekkel, forrásokkal, növényekkel vagy állatokkal.

Carl Gustav Jung

Tudomány idézetek, Vallás idézetek

Erich von Däniken

Az űrkutatás rohamos fejlődésének ismeretében már nem lehet elfogadni azt a kifogást, hogy „soha nem lesz lehetséges a csillagközi utazás”. A ma fiatal generációja ezt a „lehetetlenséget” a jövőben már realitásként fogja megélni!

Erich von Däniken

Jövő idézetek, Tudomány idézetek

Karikó Katalin

Anyukám egykor minden októberben hallgatta a rádióban, hogy ki kap Nobel-díjat, és mindig mondta: Katikám, lehet, hogy te leszel az. Mire én: Anyuka, még egy ösztöndíjat se tudtam kapni, nemhogy Nobel-díjat! Azóta sem gondolok ilyesmire, számomra az a fontos, hogy minél hamarabb minél több ember megkapja a vakcinát, és megvédje őket a vírusfertőzéstől.

Karikó Katalin

Tudomány idézetek

Karikó Katalin

Előre nézünk, mert a tudománynak soha nem szabad visszanéznie. Másrészt ritkán látunk olyan tanulmányokat, amelyek a múltban már elért célokról beszélnek. Mindig előre nézünk. A múlt az múlt. Én magam is hozzászoktam ahhoz, hogy azon gondolkodjak, hogy mit tehetek még, nem pedig arra, amit elértem.

Karikó Katalin

Tudomány idézetek

Shirley MacLaine

Ha a tudomány kijelenti, hogy intuíció vagy spirituális hit útján semmi nem bizonyítható, akkor a sajtó azt elfogadja. Ha a tudomány kijelenti, hogy objektív megfigyelés nem lehetséges tudatosság révén – s a pszichikai belátást rövid úton félresöprik, mondván, hogy az legjobb esetben is véletlen megvilágosodás –, a sajtó ezzel is egyetért. A sajtó és a tudomány valójában nem tiszteli a világban megjelenő érzéseket. A kollektív megfigyelést részesítik előnyben, és a konszenzust nevezik ténynek. Mintha a tudósok és az újságírók nem engednék meg maguknak, hogy emberek legyenek. Voltaképpen ők az idegenek az emberi társadalomban, hiszen konszenzus útján olyan új, tőlük függően új embertípust akarnak kialakítani, amely nem képes érezni. Ha valaki nem „racionális” az ő meghatározásuk szerint, vagy tudományos értelemben elhajló, akkor kiközösítik.

Shirley MacLaine

Média idézetek, Tudomány idézetek

Oldalunkon jelenleg 29 462 idézet közül válogathatsz, 292 kategóriában.