Magyarország sorsát már előzően eldöntötték, mégpedig hamisított statisztikák és térképek alapján.
Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.
Amit elvesztettünk, az nyilván nem csak négyzetkilométerek, emberek, települések sokasága, hanem egy álom. Hogy örökké együtt maradunk, hogy a történelmi Magyar Királyság sérthetetlen, hogy mi valójában egyek vagyunk. Aztán kiderült, hogy nem. Trianon nemzeti dráma. A magyar nemzet egy részének halála. Ebben nincs vita. Valójában három vita van. Valakik szerint ez elfogadhatatlan, ez történelmi félreértés, ez több, mint igazságtalanság, ez hazugság. Ez olyan, mint a halál, de a nemzet nem halhat meg. Ezt valahogy vissza kell fordítani. Nincs bocsánat, csak bűnösök vannak. Az igaz nemzeti politika közepén a megcsonkított ország helyreállításának erkölcsi, politikai, történelmi akarata kell álljon. Soha, soha! Aki nem ezt gondolja, az áruló – harsogják. Mások szerint, ami elszakadt, az a történelmi realitások miatt ugyan visszavonhatatlanul elszakadt, de a nemzeti identitás középpontjában az örökös gyász kell, hogy maradjon. Trianon az ország meggyalázott lelkének szimbóluma. Ezért imádkozunk Trianon elvesztése miatt, ezzel fekszünk, kelünk. Aki magyar, velünk tart! Aki nem ezt gondolja, az becstelen – szerintük. Megint mások meg megemésztették a megemészthetetlent. Meggyászolták. Nem felejtenek. De tanulnak és mennek előre. Nem érzéketlenek, de elfogadták azt, amit nem lehet megváltoztatni. A jövőt keresik, már nem siratják minden nap a múltat.
Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.
Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye.
Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést.
Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében.
Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.
Eddig egyetlen vegyes nemzetiségű állam volt a Kárpát-medencében, most lett belőle négy-öt. Az igazságot helyre kell állítani…, nincs béke, amíg a hazugságok érvényben vannak, a revízió előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik.
Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje… hallatlan béke, rabló béke… ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.
A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem.
Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula… a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel… Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.
Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia. A végső lépéseket nekik kell megtenniük.
A Nyugat megerőszakolta Közép-Európa ezeréves határait és történelmét. Bennünket védhetetlen határok közé szorított, természeti kincseinktől megfosztott, erőforrásainktól elrekesztett, országunkból siralomházat csinált. Erkölcsi aggályok nélkül rajzolták újra Közép-Európát, ahogy újrarajzolták Afrika és Közel-Kelet határait is. Ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha.
Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ezáltal a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak.
Nem titkolhatjuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem kétharmadrészét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jórészétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől, ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben?
Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.
Nem voltunk bűnösök, máséra nem vágytunk,
Csak azt védte karunk, ami a sajátunk,
Letiport az ármány, az álnokság győzött:
Idegen szél szálldos bús Kárpátok fölött.
Ezer esztendőnek minden álma, tette
Trianon sírjában mélyen eltemetve
Idegen osztozik ősi magyar kincsen,
Erdeink fájából koporsóra sincsen.
Üszkös romok tövén szegett fejjel járunk,
Testvéreink rabok, porba hullt országunk!
Bánat veri szívünk, zokog a mi lelkünk
S csonka határainkra könnyezve tekintünk.
S ha vétkeink valának vérrel vezekeltünk,
Bűnbánat sodrában megtisztult a lelkünk,
S várjuk a márciust, új tavaszt remélve,
Hallgatsd meg imánkat, nagy Isten az égbe!
Nem kérjük a másét, csak ami miénk volt:
Ragyogjon felettünk újra magyar égbolt,
Tiszta szívvel hozzád epedve kiáltunk,
Kegyes jó Istenünk, add vissza országunk!
Add vissza szép hazánk, örökét Árpádnak,
Ne legyenek rabok, kik keblünket vágynák,
Régi szent hazában egyesüljön népünk,
Kegyes, jó Istenünk, esedezve kérünk!
Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Idegenek özönlöttek be a földre,
ki fegyverrel érkezett, ki fegyvertelen.
Aki fegyverrel jött, azt fogta a fegyver,
aki fegyvertelenül, azt befogadtuk,
fedéllel, földdel, szeretettel,
nem néztük, ki volt az anyjuk, az apjuk.
Feledd el, jó magyar, jobb, ha feleded
hófödte hegyeid, kincses városaid –
még a fejfákról is letörölték a neved,
templomaidban más nyelven szólal a hit.
Mint gazda, kit õsi házából kivetettek,
s megjelennek a rablók, fosztogatók,
gyorsan leverik a címert s a keresztet,
s a magyarnak bottal osztanak útravalót,
szomorú szemmel néz vissza a gazda,
letérdel, megcsókolja õsei földjét,
aztán csak porát szívja, sarát dagasztja,
néhány régi írás, fakult kép az örökség.
Trianon sebeit az idõ bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Régi gazdaként lépek a magyar földre,
és szent szavait sohasem feledem.