A fagyba dermedt, árva szikla is
Tavaszt érez, ha zápor öntözi
Áprilisban, s dől májusban a fény:
Didergő testén fű nő, zöld moszat.
Ekként a szív: fásult, bár felsajog,
Ha nő sír, s mosolyában zsongva éled.
Bolond idő, esős-napos tavasz,
kertben, gomblukban kis, szines virágok,
az Április egy szerelmes kamasz,
telisóhajtja széllel a világot.
Nagy a május hatalma:
az erdőt megragadja,
s bizton vezeti kézen.
Friss lombbal teli a vadon;
túl vagyunk már a télen.
A tavasz az új élet fakadásának ideje. A nap eloszlatja a homályt. Üde csókja életre kelti az alvó természetet.
Jött. Nem mondanám, hogy váratlanul. Sőt. Nagyon is vártam. Ahogy minden évben. (…) A fák dalra fakadtak, lombokat szültek, a nyíló virágok megfestették az utcákat, a Nap pedig meleget töltött a virágok kelyhébe. És a lelkekbe. Mert nem csak a virágok, de a lelkek és a mosolyok is kinyíltak. Ezt a csodát hozta a vendégem. Úgy hívják: tavasz.
Egy szép tavaszi reggelen az embernek minden vétke bűnbocsánatot nyer. Az ilyen nap hadat üzen a bűnnek. Amíg ilyen nap süt reánk, a leggonoszabb bűnös is megtérhet. Ha magunk visszanyerjük ártatlanságunkat, a szomszédé is jobban szemünkbe ötlik.
A tavasz a kedvenc évszakom. Már a neve is szép; ha valaki csak kimondja, hogy „tavasz”, már látja a virágokat, a szálló pillangókat, a húsvéthétfőt, de ha valaki azt mondja, „ősz” vagy „tél”, az mit lát?
Tavasz. Azt a képességet jelképezi, hogy ha valami összenyomódott, megnyúlt vagy megcsavarodott, még visszanyerheti eredeti alakját.
A növények nedvei már zokognak a földben,
és holnap rettentőt kiált a tavasz.
Tavaszi szél száll, rügy bimbója pattan,
Valami kászolódik e tavaszban,
Ilyenkor sírnak gyantát fiatal fák,
Ilyenkor fáj az elmúlt fiatalság!
Olyan vagy, mint a tavasz, csak egyszer jősz egy évben s rövid a te országod, de míg itt vagy, minden felvirul körüled.
Bimbó-fejtő szép tavasz!
Mint kis gyermek, olyan az:
A mogorva tél után
Fürge, tiszta, friss, vidám!
Jöjj, szép tavasz, jöjj, tünde, enyhe lég!
A felhő kebliből, míg zene kél,
És rózsaszirmok árnyas fátyla rejt,
Ereszkedj hát a földjeinkre le.
A szerelem felmelegíti a lelkünket, mint a tavaszi nap.
Tavasz. A legjobb időpont a változásra, és a változtatásra.
Azért olyan égetően fontos az első napsugár, hogy az esővízzel együtt felszárítsa az elhullatott könnyeket. A tavasz erős, éles, sárga fénnyel tisztítja meg a zavaros lelkeket.
Ha most tavasz van, és elmúlik, és aztán megint lesz újra tavasz, akkor azok, akik szeretik egymást, mégis el kell válniuk, szóval akkor azoknak is találkozniuk kell újra, ha egyszer minden lehetséges az életben.
A tavasz a merészség és a kísérletezés ideje, ahogy az erdei állatokon is láthatjuk, amelyek először repülnek ki a fészkükből, vagy ugrándoznak távolabb az anyjuktól. Ebben az évszakban minden felgyorsul, és mindenki magából tudja a lehető legtöbbet kihozni.
Ha a Tavasz öleli a kerteket,
s ígér künn dús aratást,
Ha a szemed örül, ahogy lát lebegő
virágszirom-havazást,
Ha zápor s napfény zuhog, s frissít
csipkefinom levegőt,
Én itt maradok, sehova se megyek,
nekem ez szép itt, e föld!
A tavasz szaga: a régi élet rothad, az új élet rügyezni kezd. Az egyik nélkül a másik sem létezik.