Tavasz idézetek

A kora tavasz a kedvencem, amikor a látszat ellenére még hideg van, de már énekelnek a madarak, és a legelőt elözönlik a juhok.

A tavasz csoszogva érkezett, mint Olvadás anyó a gyerekkori képeskönyvemben. Éjjel meghalt a csikorgó mínuszokban, reggel föltámadt a nap fényével és az utak jegével.

A tavasz tele van reménnyel, mindig ezt mondta. Ilyenkor ereje teljében van a természet. A virágok utat törnek a fény felé, holott a talaj tulajdonképpen még túl kemény ehhez.

– […] Anya szeretett volna valamit, ami minden tavasszal újra virágba borul. Azt mondta, hogy van valami csodálatos abban, amikor egy olyan törékeny dolog, mint a virág, a legkeményebb tél után is képes újra kinyílni.

A tavasz közeledtével a természet éledezett, s a hűs északi szél a szabadság illatát hozta magával. Nem téríthette el őket immár semmi az útjukról, se eső, se vihar nem tántoríthatta őket.

A tavasz beköszöntével életre kelt a táj. Lila csillagfürt, arany pipacs, piros ecsetvirág és a vadretek fehér virága tarkította a hegyoldalakat. Angel rádöbbent, hogy benne is egy különös, ismeretlen érzés bontogatta a szirmait.

Fekete István

A tavasz eleje jól kezdődött. Sok esővel. Megmozdult a vetések és a rétek világa, zsendültek a füvek és fák, sárgult a gólyahír, és a békanemzetség zenekara már összetanult muzsikával köszöntötte Szent György havát, amely tudvalevőleg egyúttal a Bika hónapja is.

Április elején jártunk. A szélesre tárt ablakon a tavaszi illatokat hozó szellővel kellemes zongoraszó is beáramlott. Elgar Szerelmi üdvözlete. Mintha a hangok vonzották volna oda, az erkély korlátján megjelent egy macska.

Pier Paolo Pasolini

Abból az éjszakából hiányzott valami: se hideg, se langymeleg, se csend, se hangok. Hogy lehet, hogy nem vettem észre: a tavasz könyörtelen melankóliája az?

Vámos Miklós

Olvastam egy verset, melynek szerzője a tavasz beköszöntét azzal jellemezte, hogy a bakfisok lenge ruházatban elözönlik a köztereket, és a blúzukba csakis a középiskolás fiúk nyúlhatnak. Elsős gimis voltam, de nem nyúlhattam. Ide vezet, ha a bakfisok nem olvassák a kortárs magyar költőket.

Fekete István

Télen, amikor a szél vonítva hordta a havat az utakon, és a falut hófúvások ágyazták körül, sokszor álmodtam a tölgyfával. Elképzeltem, hogy recsegve viaskodik a széllel, meg-megrázva fejét, mint egy bozontos óriás, és mindig győztes marad, mert nélküle üres lett volna a réti világ, és kihez mentem volna én tavasszal első tavaszi látogatásra, amikor a rengő levegő melegen nyalja a zsendülő füvet, és a fa alatt kinyitotta már csillagszemét az ibolya.

Wass Albert

De haladt a tavasz is közben.
Felpattantak a bükkök rügyei, s frissen mosott zöldjét megszellőztette a fiatal lomb. A Marosból tömött csapatokban vándorolt fölfele a lepényhal, s amerre elívott, zöldek voltak már mind az égerek. A partokon sárgán virágzott a gólyahír, s a tisztások füvét lila kikerics lepte. Szemközt, az Urszu torka fölött magányos nyírfa állott. Szívósan kapaszkodott a sziklába, kissé előrehajolt, mintha a vízesést nézte volna. Ez a nyírfa egy idő óta különös muzsikát tudott. Ha megindult Görgény felől a déli szél, az a langyos eső és napszagú szél: úgy zsongtak az ágai, mintha láthatatlan hárfa húrjai feszültek volna köztük. Vékony törzse fehéren hajladozott, akárha valami furcsa táncba kezdett volna ott a sziklán, valami titokzatos, pogány tavaszi táncba. Könnyű zöld selyemingét meglengette a szél a tánc ritmusában. Volt valami sejtelmes abban, ahogy ott állt a sziklán és táncolt. Különösen késő délután, mikor a szél megerősödött, s az árnyékok visszanyúltak a völgyön, és az Urszu üverei már sötétfeketén az estére vártak. Rigók rikoltoztak vidáman a fenyők alatt, s néhány császármadár kiült a sziklákra búcsúzkodni a fénytől.

Wass Albert

Ott volt a tavasz. Minden fa látta már. Minden fűszál. A kövek. A vizek. A bükkök alatt egy hóvirág óvatosan elődugta a fejét. Körülnézett. Aztán egészen halkan elkezdett csilingelni.

Elérkezett a következő húsvét, amikor újjáéled a természet, a mandulafák a tavasz első hírnökeiként büszkén emelik királynői koronájukat, kikandikál a halott téli földhalom alól a fehérlő tavaszi tőzike, hivalkodón emeli fejét a mélylila sáfrány, és a nap sugarait imitáló tavaszi hérics nyújtózkodik a talajon.

Szabó T. Anna

Örökké itt, a tavaszszagú kertben,
fehér felhők és bambuszok között,
egy csésze forró teával kezemben
kortyolgatom az illatot, a gőzt.

Itt elfelejtek fájdalmat, szorongást
a testem lassan meleg járja át.
Ha telik: jól van. S máris belehullott
a csészémbe egy cseresznyevirág.