Lassan meghal az,
aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására.

Nemcsak azért kívánlak, mert kívánlak,
s kívánva, nem-kívánni lenne kedvem,
de ha nem várlak is, annyira várlak,
hogy fagy és hőség váltva dúl szívemben.

Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni,
hogy a végtelent mindig újrakezdjem,
s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni,
azért van az, hogy néha nem szeretlek.

E történekben énrám vár halál csak,
belehalok abba, hogy úgy kívánlak,
mert tűzzel-vérrel kívánlak, szerelmem.

Szeretem azt a földdarabot, ami te vagy, mert a bolygótérben nincs másik csillagom. Benned ismétlődik a táguló világegyetem.

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek,
mivelhogy ilyen kettős ez az élet,
a szó csupán egyik szárnya a csöndnek,
a tűzben mindig ott egy rész hidegség.