Mindenem megvolt, hogy női Bond lehessek. Sok éven át Bond-matéria voltam. Gyerekkoromban arról álmodtam, hogy majd titkosügynök nő leszek, ha esetleg színészi pályám nem indulna a várt módon. Később ötvözni akartam ezt a két dolgot.
Kétlem, hogy egy meleg filmsztárnak ugyanolyan lehetőségei lennének, mint egy heterónak. Ezt egy percig sem hiszem. Lehet, hogy durván hangzik, de jelen pillanatban így gondolom. Egyszerűen nem kapna annyi esélyt. És bár ennek nem szabadna így lennie, de ugyanezt tudnám mondani bármilyen más kisebbség esetében is. A hollywoodi filmipar még mindig nagyon konzervatív.
Valóban sok mindent megtettem a forgatáson a dinamika megteremtéséért, a meglepetés, a spontaneitás elemeit használva, hogy áttörhessek pár falat. A Joker olyan valaki, aki nem igazán tiszteli az olyan dolgokat mint a személyes tér vagy a határok.
Szeretek üldözési jeleneteket forgatni – nagyon szórakoztatóak számomra.
Szerintem a Schindler listája egy csodálatos film, Steven igazán rendkívülit készített. De egyáltalán nem vagyok elégedett a teljesítményemmel. Mert nem látok benne senkit. Csak magamat, Liam Neesont, tudod? Steven nagyon-nagyon aprólékosan irányított, megmondta, mikor dohányozhatok, mikor vegyek levegőt. Emlékszem, hogy azt mondtam: „Nem bírom. Nem vagyok báb”. Szóval nagyon sok jelenet van, amikről látom, hogy Steven pontosan megmutatta, hogyan tartsam a cigarettát, mikor kell levegőt venni, és mikor nézzek ide és mikor oda. Nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, pedig szerintem a film mesteri.
Véleményem szerint, ha kifestek egy szobát vagy megjavítok egy széket, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nekem a továbbiakban akár festőnek vagy asztalosnak kellene lennem. Ez ugyanígy vonatkozik a színészetre is.
Az egyetlen személy, akivel színészként meg kell küzdened, te magad vagy.
Mi tagadás, jó volt viszontlátni magamat a mozivásznon. A Ki beszél itt szerelemről című Bacsó Péter-film után több szerződésajánlatot is kaptam. Sándor Pál megkeresett, hogy vállaljak feladatot a Déry Tibor Óriás című novellájából készülő tévédarabban, Verebes István egy Hilton-produkcióhoz kívánt szerződtetni, s felléphettem volna színházakban is. De nem vagyok én Bud Spencer, aki a Piedone-filmekért otthagyta a vízilabdát, a világversenyek nagy élményét. Rájöttem, végül is nem a film, a színpad az én világom. Belestem a kulisszák mögé, s ez kielégített.
A színésznek arra is nagyon kell vigyáznia, hogy ne legyen túl sovány, kövér, alacsony, magas, szőke, vörös, fekete, fehér, hangos, halk, fiatal vagy öreg, és ne legyen benne semmi olyasmi, ami a rendezőnek eszébe juttatja róla a barátnőjét, a barátját, az apját, az anyját, a lelkészét, a terapeutáját vagy utált mostohagyerekét. A színésznek elég jól kell ismernie a forgatókönyvet ahhoz, hogy időnként fel-felnézzen belőle, de az isten szerelmére, nehogy kívülről bevágja! Aki kívülről fújja, az olyan beképzeltnek látszik, mintha máris megkapta volna a szerepet. És mindenekelőtt, bármilyen égető szükséged van a munkára, bármennyire is korog a gyomrod, bármennyit bujkáltál is a háziúr elől, soha ne mutasd ki a kétségbeesésed.
Semmit sem szeretek jobban, mint hallgatni, ahogy a rendezők a filmjeikről beszélnek.
Anyám egyedülálló nő volt – pénz nélkül. Azt akarta, hogy a lánya ennél sokkal jobb életet kapjon. Ezért már kétéves koromtól fogva arra nevelt, hogy szerepeljek. Így lettem színésznő.
Nem hiszem, hogy olyan lennék, mint az általam játszott karakterek – mindegyik nagyon távol áll attól, aki vagyok.
Egy színész soha nem lehet nagyobb, mint a film, amelyben szerepel.
Nézd, a mai napig, bármilyen szerepet kap valaki, az csak azért van, mert Leo (Dicaprio) előtte passzolta. Nem számít, mit mondanak neked. Nem számít, mennyire vagy jóban a rendezőkkel. Azok az emberek, akikkel többször dolgoztam együtt, mindannyian neki ajánlották fel először a szerepeket.
És akkor azt mondtam, hogy most Batmant fogok játszani, de komolyan fogom venni őt. Rengetegen kiröhögtek ezért, illetve azzal jöttek, hogy „ez egyáltalán nem fog működni”. Úgyhogy nagyszerű érzés volt egy egész trilógiával bebizonyítani, hogy ezek az emberek tévedtek.
Az emberek elkezdtek olyan szerepeket ajánlani nekem, amikre filmsztár-szerepekként gondolunk, de én próbálok karaktert formálni belőlük. Sosem láttam magam „filmsztárnak” és nem is vágyom arra, hogy az legyek.
Hányszor eldöntöttem már, hogy nyugdíjba vonulok, és megpihenek, de az ügynököm mindig valami szuper jó szereppel állt elő.
Tartok a felkészületlen színészektől. És tartok azoktól a rendezőktől, akik félnek.
Az én olvasatomban a western az, amiben lovak vannak meg nagy kalapok. Ez legalább annyira jól írja le a műfajt, mint maga a szakkifejezés – ezzel arra akarok csak rámutatni, hogy nem hiszek a műfaji fogalmakban. És mégis be kell ismernem, hogy csináltam három filmet, amelyben lovak és nagy kalapok vannak, szóval valami alapja mégis lehet.