Úgy gondolom, a rendezés sokkal jobb színészt csinált belőlem. Rengeteget tanultam, főleg a vágásokból és a meghallgatásokból. Azóta színészként is könnyebben ismerem fel, mi működik a vásznon, és mi nem.
Amikor a Casino Royale meghallgatásán voltam, a fürdőszobából kellett kisétálnom egyetlen törülközőben. Nos, jobban is felkészülhettem volna, mert emlékszem a rendező, Martin Campbell megjegyezte, hogy kissé pufóknak nézek ki. Akkoriban még nem tudtam, hogyan kell helyesen táplálkozni, vagy edzeni, és őszintén őrültem Martin ébresztő szavainak. Jól reagálok az igazságra, mert segít jobbá válni.
Mindig is rajongtam Supermanért. Egy ilyen karakterrel forgatáson kívül is magaddal viszed a köpenyt. Részévé válik a te nyilvános megjelenésednek. Amikor a gyerekek találkoznak velem, nem feltétlenül Henry Cavillt látják, sokkal inkább Supermant, és ez így nagy felelősség. Mivel egy csodás karakterről beszélünk, igazából örülök, hogy ilyen felelősségem van, és remélem, hogy a következő években még eljátszhatom Supermant.
Félreértés ne essék, ha valaki felkínálja Bondot, elvállalom, hogy a pi*ába ne vállalnám el, de még nem keresett meg senki. Szerintem valaki olyan kapja, akire senki nem számít, akinek a neve nem is forog a köztudatban, és kur*a jó lesz a szerepben.
Amikor elkezdtem színészkedni, soha, egy percig sem jutott eszembe, hogy ebből én később meg fogok élni. Az meg pláne nem, hogy a saját ötleteimet valósíthatom majd meg.
Általában egy szerepre úgy készülök, hogy teljesen elmerülök a karakterben, igyekszem átlényegülni, eggyé válni vele – ehhez nem egyszer olyan, valós embereket kell követnem, együtt lélegezni, élni velük, akik olyanok, mint akit alakítani fogok. Elsajátítom a gesztusaikat, azt, ahogy viselkednek bizonyos élethelyzetekben, hogy a végén már tök természetesen jöjjenek a legapróbb mozdulatok is.
Venom cool, egy igazi badass figura. A fiam mesélt róla nekem először, egyszerűen imádja. Hálás dolog Venomot játszani, mert könyörtelen, és ha őt játszod, nincsenek szabályok, annyira komplex a feladat.
Szeretem, amit csinálok. Szeretek filmeket forgatni. Nézni nem annyira szoktam őket, forgatni viszont imádok.
Karl Malden volt a mentorom. Minden, amit tanultam, azt a San Francisco utcáinból szedtem össze. Egy 52 perces epizódot hét nap alatt forgattunk le. San Franciscoban dolgoztunk ebből heti hat napot. Karl rengeteget tanított nekem, például hogy hogyan tanuljak meg minden héten egy új forgatókönyvet, hogyan dolgozzak minden héten más rendezővel. Mindent ennek a sorozatnak köszönhetek.
Nem szerepeket választok, hanem filmeket. Talán az különböztet meg a leginkább más színészektől, hogy producerként is dolgozom. Amikor például megkapom a forgatókönyvet, akkor teljes egészében elolvasom, nem csak az én szövegemet. Aztán az évek során szerzett tapasztalataimat felhasználva lebontom a forgatókönyvet apróbb elemeire. Analizálom. Tudni akarom, hogy nem csak egy hirtelen lelkesedés miatt tetszik-e. Ha ez megvan, akkor olvasom át a szerepemet.
A színészeket azért fizetik, hogy önzőek és egocentrikusak legyenek.
Gyerekként nem tudtam, kik azok a celebek. Anyukám operaénekesnő volt, és a család többi tagja is művész. Nem mentünk moziba, bulvár újságokat sem járattak a szüleim. Bár zongorázni tanultam és balettórákat vettem, színésznőként szerettem volna dolgozni – a közönséget megnevettetni azonban kemény munka.
A legnagyobb színészekkel dolgoztam együtt, akik már mind elhunytak. Ez eléggé elszomorít.
Amit a legszerencsésebb dolognak tartok az életemben, az az, hogy azt a dolgot csinálhatom, amit a legjobban szeretek: színészkedek, és egy nagyszerű közönséget szórakoztatok világszerte.
Színészkedés nélkül tudnék élni, de zene nélkül soha.
A színészet a legvadabbul túlfizetett munka, amit csak el lehet képzelni.
Nem számít, hogy tudsz-e színészkedni vagy sem. Az fog munkához juttatni, ha bemész abba a szobába és eléred, hogy azok a kizsákmányolók téged akarjanak.