Olykor csak a Kedves hangja a fontos. Csak meséljen, meséljen, meséljen, csak hallhasd a hangját. Mert számodra az ő hangja a legcsodálatosabb hangszer, és ha beszél, az minden dallam közül a legszebb. Mert megnyugtat. Hallgatod, hallgatod, és teljesen elvarázsol. És ezt a hangot nem csak a füleddel hallod, hanem a lelkeddel is.
Ha az életben egyszer megtanulsz valakit igazán szeretni, akkor tanulj meg hozzá hűnek is maradni. Mert szeretni egyszerű ösztön az egész. De hűnek maradni sokszor igazán nehéz.
Az éjsark alatt igazán szeretnek. Ha két szív deleje ott egymást feltalálta, soha el nem szakad az többé egymástól, nem választja el őket más, csak a halál; s még akkor is, aki előbb meghal, nem költözik el újjászületni társa nélkül a más csillagzatba; ott marad körülötte, él tovább szíve emlékében, s a föld delejsugarában, s rá vár, míg az meghal, s együtt mehetnek a közös új hazába. Ez az éjsarki emberek szerelme.
És mindenemet lábadhoz terítem
S követlek az egész világon át.
A ragaszkodás ugyan szeretet, de a szeretet egy sajátos formája. Olyan szeretet ez, amely már nem keres, nem tapogatózik, hanem döntött. Az érett szeretet, amely feltétel nélküli hűséggel egy életre szól.
Az érett férfi szerelme szebb és mélyebb, mint a fiatal tacskók lángolása. Szenvedni a szerelemtől csak felnőtt férfi tud. Belehalni.
A gondolkodás tekintetében a férfi és a nő között meglehetősen apró a különbség, a szerelemben ellenben jelentős.
Belegondolni is szörnyű. Némelyik pasasnak csodatételre van szüksége ahhoz, hogy teljesíteni tudjon. Naná. Mert teljesíteni akar, mert tolmács nélkül fel nem foghatja, mint jelent a szó: szerelem. Amelynél különb afrodiziákum, csodább csoda aligha létezik a föld kerekén. Persze, a szerelem nemcsak ágyi attrakciókat kíván, hanem érzelmieket is. Ez viszont rendkívül fárasztó, ráadásul szívük, lelkük is belefájdulhat. Marad a viperaepe, az őrölt csontok, a tigrispénisz. A futószalag-aktusok. Rászoruló urak! Önöknél az okozza a funkció-zavart, hogy igazából unják az egészet, úgy ahogy van. Hagyják a pokolba a drága lotyókat, keressenek maguknak igazi nőt, aki nem csak porhüvely, de lélek és ész.
Csak a szerelmes férfi kérdőjelezi meg minden döntését, minden cselekedetét. Csak a szerelem állítja meg a harcos kezét, és plántálja a fejébe a kételyt, hogy szíve hölgye vajon nem tartaná-e kegyetlennek. Csak a szerelem kényszeríti a férfit, hogy egyszerre legyen a legjobb és a legesendőbb. Néha mindez ugyanabban a szent pillanatban.
A szerelmedet mindig gazdagabban kell elengedned, mint ahogy érkezett hozzád! Szakíts vele szépen, engedélyezz neki illúziókat, ne vitatkozz közös tulajdonú tárgyak sorsán, hagyd, hogy ő örökölje a baráti kört is. Ami nem jár neki, az előbb-utóbb úgyis visszakerül hozzád.
A szerelem képessége nem jelenik meg önmagától, amikor megérnek a nemi szervek, bár sokan ezt hiszik; úgy vélik, hogy a nemileg érett ember automatikusan a szerelemre is képes.
A szív egyes-egyedül, soha meg nem él: egy másikat kér.
A szerelem képes arra, hogy egyszer megérintsen és egy egész életre megmaradjon.
Van, hogy valakire nagyon büszke vagy. Szeretnéd megmutatni az egész világnak, hogy megismerjék, hogy szeressék, hogy elismerjék őt. De nem teheted. Nem mondhatod el senkinek, hogy te ismersz, szeretsz egy rendkívüli lényt. De így is büszke lehetsz rá. A szívedben, a lelkedben.
Ha valakit őszintén szeretsz, ha figyelsz rá, ha szívetek együtt dobban, akkor minden megváltozik, minden más. Bár a világ körülötted nem változik, te mégis egészen mást látsz, mást hallasz, mást érzel. Jóval többet, sokkal szebbet. Mert már nem a magad zárt, talán önző világából nézed. Kiléptél onnan, mert valaki hívott. Kiléptél, mert már Ő a fontos. Kiléptél, hogy már érte élj.
A fiatalok szerelme olyan, mint a láng, nagyon szép, gyakran heves és forró, de mégis csupán fényes és villódzó. Az idősebb és fegyelmezett szív szerelme olyan, mint a szén; izzó és csillapíthatatlan.
A szerelem a létezés bora.
Nem szeret igazán, aki szerelme hibáját nem erénynek látja.
Mi szívünknek a világ, szerelem nélkül? Ami egy varázslámpa fény nélkül!
Nem tudom, hogy most miután éltem és meghaltam, írhatok-e a kisfiús szerelemről, de visszagondolva a legtisztább fájdalomnak látom. Vágy, határ és feltétel nélküli szerelem… a szív tiszta, ragyogó sugárzása, amitől egyszerre voltam kába, szomorú és hősies. Hová tűnik el? Hogyhogy a bölcsek, akik annyi mindennel kísérleteztek, ezt a tisztaságot sosem próbálták üvegbe zárva megőrizni? Talán nem tudták?
