A rendszerváltás pillanatában a hajléktalanellátásban egyedül a „Lordok háza” (a Dobozi utcai menhely) üzemelt a maga tizenhat ágyával. Azóta kiépült egy – ha nem is tökéletes, de javítható, bővíthető – intézményrendszer. A fővárosban ötezer ágy „üzemel”. 1997 elején csak Budapesten 15 éjjeli menedékhely, 30 átmeneti szálló, 11 anya-gyermek otthon, 8 „krízisszálló”, 12 népkonyha, 7 orvosi rendelő, 4 kórházhelyettesítő krízisosztály, 1 mentő, 1 mozgó rendelő, 1 röntgenbusz, 9 teajárat, 13 nappali melegedő, 8 információs bázis működött.
A rendszerváltás előtt kedvelt kelet-európai vicc volt a következő: „Kik találták fel a kommunizmust: a közgazdászok vagy a biológusok? Természetesen a közgazdászok. A biológusok előbb kipróbálták volna patkányokkal.”
„Privatizál”
A rendszerváltás előtt ez csakis azt jelentette: „magánéletet él, visszavonul (főleg kettesben) a legszűkebb magánszférába”. Nyelvtani szakszóval élve: tárgyatlan (intranzitív) ige volt, tehát nem lehetett valamit privatizálni. Ilyen mondatokban szerepelt: „ne privatizáljatok, gyertek rőzsét gyűjteni”. Nekem még nevetnem kellett 1993 körül, mikor a sarki közértre kiírták: „Boltunk privatizálás miatt néhány napig zárva tart.” Elképzeltem, ahogy a kis csintalanok hátul privatizálnak a raktárban, ahelyett hogy a kasszában ülnének.
A rendszerváltás pillanatának megszólítási zavara legfeljebb a hadseregben volt pillanatnyi, ahol zökkenőmentesen áttértek az elvtársról a bajtársra. Baj végül is volt dögivel, az elvektől pedig illett gyorsan megszabadulni, már akinek volt ilyenje valaha.
A rendszerváltás sem mehetett volna végbe ilyen sikeresen a zsidó értelmiség támogatása nélkül. Visszatérve a történelmi múltra, joggal idézhetjük fel a közös sorsunkat hirdető mondást:
„Zsidó-magyar két jó barát,
Egyik árulja, másik issza borát…”
A rendszerváltás nem hozta meg azt, amit meg kellett volna hoznia, a polgár ma kitaszított, peremre szorított gyanús elemnek számít. Meggyőződésem ugyanis, hogy a polgári réteg semmiképpen sem azonosítható az állam és a pártok kegyeit kereső kapzsi, vagy a pártoknak kiszolgáltatott szolgalelkű, államköltségen felhizlalt újkapitalista középosztállyal. Sokkal közelebb van a szocializmus középosztályához. Az egypártrendszerben a középosztályt megtestesítő szocialista kispolgár volt a rendszer legkonformistább rétege. Ide-oda hajlott és alkalmazkodott. Mi változott? Az „osztályharcot” hirdető István elvtársból, a „nemzetet” bálványozó István úr lett.
A rendszerváltás hajnalán restaurált és újra felállított Feszty-körképet az ezredforduló multiplexeken szocializálódott közönsége is ámulattal szemléli.
A susogós jogging a rendszerváltás egyik emblematikus ruhája, ha Józsika meglát egy csikktől lyukas darabot, azonnal eszébe jutnak a tanyák mellett átfejtett olajos hordók, a pancsolt borok valahol Szolnok és Szajol között, és a csatornafedelet a lovas rendőr felé hajító strandpapucsos fradisták.
Ha a rendszerváltás idején nem lehetett volna egyszerűen a jelentkezés elmulasztásával kimaradni a Magyar Szocialista Munkáspártból, hanem nyíltan be kellett volna jelenteni ezt a lépést, és aláírással is elvállalni, akkor még ma is félmillió tagja volna a pártnak.
Igazi rendszerváltás sem Magyarországon, sem Romániában nem volt. A sajtó, a kereskedelmi televíziók olyan írásokkal, műsorokkal állnak az egyszerű emberek elé, amelyek színvonaltalanságukkal, szellemi igénytelenségükkel, múltunk szándékos pocskondiázásával és nevetségessé tételével, csakis további elbutításukat szolgálják.
Nem véletlen, hogy a rendszerváltás főszereplői a tömegek, melyek érzékletes módon megtestesítik a szükségképpen megjelenő káoszt. Az egyes emberek szerepe a tömegben jelentéktelen, kivéve egyetlen egy embert. Ő lesz a vezér.
A rendszerváltás kifejezés tehát 1989-ben jelent meg a nyilvános közbeszédben. A korábbi hazai másként gondolkodók, illetve tudatos politikai ellenzékiek korábban nem használták ezt a szót. Szerepelt viszont — rendszerváltozás alakban — a sztálini és posztsztálini uralom belső kommunikációjában.
A rendszerváltás után megalakult Nemzetbiztonsági Hivatal azért tudott jó kapcsolatokat kialakítani a külföldi partnerszolgálatokkal, mert terrorvonalon igen jó információkkal, aktákkal rendelkezett.
A rendszerváltás évében az is kiderült, hogy a magyar labdarúgásban nincs meg az az erő, amely a megújuláshoz szükséges. Nem is lehetett meg, hiszen a foci olyan, amilyen a társadalom.
A rendszerváltás pillanatában sok egykori kommunista vezető megtalálta önmagában a kapitalista üzletembert.
A rendszerváltás utáni első ciklus, emlékezetem szerint, nálunk is a változások hangulatában telt. Aztán kezdett megtorpanni a lendület. Valahogy kúszott vissza minden. Végül olyan lett, mint amikor csak az elnevezések cserélődnek, de a viszonyulás marad. Nem tanácselnök, hanem polgármester. Mára pedig a politikai hovatartozás is ugyanolyan meghatározó lett, mint régen volt. És maradt a korrupció is. Talán, ha akkor szólunk, mikor az első polgármester házához aszfaltút épült, hogy állj, ennek már vége, ezután nem így fog működni, akkor minden másképp alakul. De mi természetesnek vettük a rendszerváltás után is, hogy aki a fazékhoz közel ül, annak bőven jut. Mert eddig is így volt. A következő polgármester-választáskor meg már ezt lehetett hallani a falvakban: „maradjon, aki volt, mert az legalább már megszedte magát. Ha új lesz, majd újrakezdené az is.”
De nem volt elég. Ha van út a korrupcióhoz, akkor az embereknek sosem lesz elég. A pénzzel megszilárdított hatalomnak sajátos működése van. Mert a döntéseket nem a szakmaiság, hanem a személyes haszonszerzés, és az önnön meggyőződésbe vetett hit kezdi irányítani, a tévedhetetlenség érzése eluralkodik, a saját értékrend általánossá tétele lesz a vágy, és ennek kiépítéséhez keresnek jól illeszkedő munkatársakat. Akiket megtalál, kinevel a hatalom, hiszen tudja, a régi beidegződés mentén működik ez, ha „engem szolgálsz-te is jól jársz” elv dolgozik az emberekben.
Jóllehet fiatalon még tisztában voltunk az ország súlyos, zaklatott 150 éves történelmi hagyatékával, és meg akartuk haladni, a rendszerváltás után nemzedékem politikusai mégis utat tévesztettek.
Tragédiának érzem, hogy a rendszerváltás óta sorra hullnak szét a közösségek ebben az országban, az embereknek nincs kapaszkodójuk.
A rendszerváltás időszakában a tudományos szabadságot már nem akarta befolyásolni egy központi politikai akarat. A politikai változások időszakának velejárója volt azonban egy olyan folyamat, ami korábban csak marginálisan találkozott egy tudományterülettel. Az áltudományos fantazmagóriák (sumer-magyar rokonság, kelta-magyar őstörténet, ősmagyar eredetű indián kultúrák Amerikában; neander-völgyi emberek és a finnugor nyelvű népek keveredése stb.) sok esetben a szélsőséges politikai eszmékhez csatlakozva igyekeztek utat találni a magyar közvéleményhez.
A rendszerváltás évéig több generáció a szociális biztonság tapasztalatával nőtt fel, s ők magától értetődőnek tartották az állam szociális gondoskodását, hiszen ennek mindössze az állam mindenkori hatalmi szervezeteinek passzív elfogadása volt az ára. A mindennapok nem közgazdasági elméletek mentén zajlanak, így a rendszerváltás érthető módon a szociális biztonságot és egyúttal társadalmi kompromisszumok ezreit veszélyeztette. A lelkesedés kétségtelen volt, de a társadalmi és szociális biztonság elillanásától való félelem legalább ennyire hatott.
Kapcsolódó személyek és kategóriák:
A rendszerváltás időszaka a Kádár-korszak végétől a demokratikus rendszerek kiépüléséig terjed, tele reménnyel, bizonytalansággal és a szabadság iránti olthatatlan vággyal.
Ebben az gyűjteményben olyan idézeteket találsz, amelyek a szabadságvágyról, a demokrácia ígéretéről, a kommunista rendszer kritikájáról, a politikai változásokról, a gazdasági átalakulásról, a társadalmi kihívásokról, a nemzeti egységről, a reményről és a történelmi fordulópontról szólnak.
Ezek a mondatok bepillantást engednek abba a komplex időszakba, amikor egy ország és egy társadalom kereste a helyét a megújuló Európában.
Merülj el a rendszerváltással kapcsolatos idézetekben, ha szeretnéd jobban megérteni ezt a sorsfordító időszakot, ha nosztalgiáznál az akkori hangulatról, vagy ha egyszerűen csak érdekelnek a történelmi eseményeket formáló gondolatok.