A nemzetiszocializmus szerint minden németnek magának kellene döntenie a lelki kérdésekben, akárcsak Nagy Frigyes idejében. A nemzetiszocialista állam az egyháznak adja, ami az egyházé, és az államnak, ami az államé.
Politika idézetek
Bekövetkezett az, amit mindig el akartam kerülni: belesodródtam a politikába.
Végül is nem magadért mondasz beszédet, hanem azért, és azoknak, akik hallgatnak. Nekik akarsz mondani valami fontosat. Valamit, ami az ő életük szempontjából fontos, nem neked. Ez nem szépségverseny, hanem nekik fontos. És ezt úgy kell elmondani, hogy ők megértsék. És közben nem primitíven, hanem egyszerűen, de minden bonyolultságot is megértve és megértetve. Ez a szép feladat, ezért szeretek beszédeket mondanni.
Az önmagával meghasonlott országház nem tud talpon maradni. Úgy gondolom, a kormány nem maradhat tovább félig rabszolga és félig szabad. (…) Vagy egészen ez, vagy egészen az lesz.
Felismertem a zsidót mint a szociáldemokrácia vezérét, és mintha hályog esett volna le szememről. Egy hosszú lelki tusa ért ezzel véget bennem.
A liberális és cionista zsidóság közötti látszatharc belső undorral töltött el, hiszen ez a harc teljes egészében valótlan, hazug, és így méltatlan volt e népnek állandóan hangoztatott erkölcsi nagyságához és tisztaságához.
14-15 éves koromban találkoztam először a „zsidó” szóval gyakorlatban, főleg politikai beszélgetések kapcsán. Bizonyos fokig visszataszítóan hatott reám, és nem tudtam leküzdeni némi kellemetlen érzést, ha vallási villongások folytak le előttem.
Már tizenöt esztendős koromban élesen meg tudtam különböztetni a dinasztikus „hazafiságot” a népies, faji „nacionalizmus”-tól. Már akkor is csak az utóbbit ismertem el!
Azt gondolom, hogy nem jó, ha a demográfiai helyzetünket úgy oldjuk meg, hogy migránsokat, külföldieket hozunk be. Beengedtünk mi már külföldieket a történelmünk során. És az lett, ami lett, például Erdély odalett. Beengedtük a tótjainkat. Az lett, ami lett. Nem akarom ezt, tehát a migrációt nem támogatom. Azt támogatom, amit a főnök mondott: oda kell vinni a segítséget, nem kell idehozni a bajt. Ezek olyan egyértelmű, olyan tiszta szavak.
Mindennap elmegyek a templomba, és azt mondom az Úrnak: Uram, ez vagyok én, tetszik neked? Az ő kedvében akarok járni. És természetesen, ha egy párt olyanokat mond, ami jó a hazámnak, és ezt így is értékelem, akkor majd négyévenként rájuk fogok szavazni. Nem akarok betagozódni, nem akarok egyik szekértábornak sem a része lenni. Úgyis azt mondják rám, hogy az vagyok.
A politika nem a zenés színpadra való, mert magánügy.
El kell jönnie az időnek, amikor az lesz majd az államelnök, aki őszintén az szeretne lenni, és nem az, aki ezt csak a hazáért hozott áldozatként képes elfogadni.
Olyan Európába szeretnénk kerülni, melyek nemzeteit baráti szálak fűzik össze, valami olyan közösségbe, mint amilyen az Amerikai Egyesült Államok. Létrejöhetne Európa konföderatív formája. Ennek sok és bonyolult fázisa van, különböző párhuzamos formációk és regionális részközösségek, különböző európai részstruktúrák, amelyek kialakíthatnák a jövendő Európa képét. Európa világégések helyett a béke és a jó forrása lehetne, a multipolaritás világába kerülnénk, ami végső soron az egész világ népeinek javát szolgálná.
Direkt politizálást nem folytattam soha, noha véleményem mindig volt, hiszen a politikai közeg általában korlátozott, mint ahogy mindenkit, miközben a rock and roll a szabadság szimbóluma, és amikor azt létrehoztuk itthon, akkor itt minden volt, csak szabadság nem. Tehát minden dolog, amit én létrehoztam, szekunder politizálást folytat, mert mond valamit, amelynek a második szándéka egyértelműen az, hogy valósítsd meg önmagad szabadságát.
Most Orbán és társai dicsőségesnek mondják a történelmünket. Ez több mint nevetséges. A magyar történelem csak vereségekből áll.
Megbocsáthatatlan, amit ezzel az országgal tett, Orbán. És részemről az is megbocsáthatatlan, amit velem tettek az emberei, különösen a magát véleményvezérként bemutató, rendezvényeken a miniszterelnököt felkonferáló Bohár Dániel.
Orbán, miközben vitathatatlanul szereti a focit, valóban gátlástalanul politikát csinál a sportsikerekből, évi négyszázmilliárdot költ az élsportra, az egykori Német Demokratikus Köztársaság az agyondoppingolt bajszos női úszóival nyeretlen kétéves hozzá képest.
Egy összeurópai bevándorlási politika nélkül, amely végső esetben a kényszerítő eszközöktől sem riad vissza, nem lehet és nem is lesz valamit is érő „Európa”.
Egy percig sincs olyan vágyam, hogy beüljek egy stúdióba politikusokkal beszélgetni. Megcsömörlöttem attól, ami zajlik. Ma már a kérdezésnek semmilyen értéke nincs. Hiába kérdezek valamit, a válaszoknak semmilyen következményük nincs, ráadásul, akiknek valódi kérdéseket lehetne feltenni, azok nem állnak oda, hogy megkapják ezeket a kérdéseket, innentől kezdve az egész csak egy játszadozás. Játszani meg legfeljebb itthon szeretek, kártyázni a családdal vagy a barátokkal, de az életemet inkább értelmesebb dolgokkal töltöm.
Magyarországon a rendszerek és kormányok jönnek és mennek, de a lényeg az, hogy Magyarország egy virágoskert. Középen ragyog mindig egy mákvirág, körülötte hajlong pár tízezer napraforgó, azok körül két- háromszázezer tátika tátikál, de ne felejtsük el, hogy él még itt sok millió árvácska is.
