A politikusnak nem szabad a vallást esetleges hibái, hanem sokkal inkább annak a meggondolásnak az alapján értékelnie, vajon talál-e nálánál tényleg jobbat, ami azt helyettesíthetné. Mindaddig, amíg ilyen nincs, őrültség és gazság volna azt kiirtani.
Szívesen láttam volna Orbán Viktort a koncertemen a közönség soraiban, de azt is elmondtam volna neki, hogy már nem kéne az országot vezetnie.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
A politika a jelenre vonatkozik, de az egyenlet egy örökkévalóságra szól.
A politika, sőt mi több, a vallási vezetők esetében is igen gyakran nagyon kétséges, hogy több jót vagy rosszat tettek-e.
Nagy pénz van most, és kis foci, mert a kapufa ellen nem lehet kampányt indítani.
Ne menjünk hát a régi idők ösvényén, midőn egyes pártok s egyes személyek valának gyűlölség tárgyai, s a pártokat demonstratiókkal s egyes személyek üldözésével szoktuk gyöngíteni. Ha a szabadság ily védelemre szorul, hogy miatta egyes, kevéssé fontos egyéneket veszünk üldözőbe; ha a szabadság iránt egész lelkesedésünk csak ebben van: úgy menjünk inkább haza kertünk fáinak árnyékába, úgy reánk nem lehet bízni a haza javát.
Hosszabb ideig egy népet sem lehet hajlamai ellenére vezetni.
Aki érzéketlen mások gondjával szemben, előbb-utóbb közönyössé válik övéi iránt is. Lássuk be, a magyar politikai érzék a kiegyezést követően – amikor erre úgyszólván utolsó esély kínálkozott – nem tudott kezelni sorsdöntő kérdéseket: a nemzetiségek gondja iránt közönyösen, ha nem éppen gőggel és ignoranciával viseltetett, elmondható, hogy ezernyolcszáznegyvennyolctól fogva ez a magatartás egyenesen vezetett a nagy trianoni trancsírozáshoz. A méltatlan eljárás földolgozása pedig rettenetes teher, kétségtelenül meghaladja a nemzet lelki erejét.
Trianon tragédiáját nem lehet megérteni csak a békeszerződés szövegéből, illetve az azt közvetlenül megelőző tárgyalásokból. Gyökerei a nagyhatalmak, különösen Franciaország magyarellenességében és érdekeiben, az irredenta mozgalmak törekvéseiben és a magyar nemzetiségi és külpolitika tévedéseiben vannak.
Amit én talán a legjobban hiányolok a magyar Trianon-politikából, az a nagyvonalúság. Nagyvonalúság ahhoz, hogy a Trianon-politika elsősorban ne sérelempolitika legyen, hanem a Kárpát-medence (wannabe) vezető hatalmának politikája. A folyamatos ütközés jól mutat a szavazótábor előtt, de oda vezet, hogy nem tudunk véghezvinni nagy, határon átívelő projekteket. Oda kellene eljutnunk, hogy a környező országok politikai elitje elfogadja, hogy ha félretesszük a nemzeti politikai kérdéseket, és szigorúan gazdasági, logisztikai és észszerűségi szempontból nézünk egy felvidéki vagy erdélyi vagy délvidéki problémára, akkor az optimális megoldás az, amelyben benne van Magyarország is.
A politika az igazság helyét foglalta el. Veszedelmes időszak!
De kérdem jónak tarthatja-e ezt a többség: az elöljárót, vagy a nagyokat, vagy a kormányt nem szabad sérteni? Ha ezt olyképpen lehetne a néppel közölni, hogy az illető elöljárók, nagyok, kormány észre ne vennék, még nem sok kifogásom volna ellene; de midőn az elöljárók, a nagyok s a kormány tudja, hogy őket nem szabad illetni vagy sérteni: nem természetes-e, hogy magukat büntethetetleneknek értvén elfajuljanak, a legnagyobb gonoszságokra vetemedjenek? Ez keserű gúny volna az emberi észre nézve. A polgári társaságban némelyeknek azon mentességet adni, hogy őket bántani ne legyen szabad – abszurditás. Azoknak, kik ily törvényt hozni képesek, a polgári társaságról fogalmuk sincs. Én ellenkezőt tartok: a polgári társaságban a nagyokat, elöljárókat, kormányt kétszeresen, sőt háromszorosan kell büntetni; szóval méltósági fokozatuk arányában nőljön bántatásuk vagy büntetésük.
Ha a törvényhozásba a végrehajtó befoly, a szerkezet rossz; ha a végrehajtó törvény elébe nem idézhetik, hanem a törvényen felül áll, a szerkezet rossz; ha a büntető törvényszéken az igazgató részt vesz, a szerkezet rossz; ha a törvényszéki bírákat a végrehajtó önkénye szerint nevezi ki, a szerkezet rossz; ha a hatóság nem maga választja elnökét, a szerkezet rossz sat. rossz.
A magyar nemzet politikai egysége nemzeti politikánknak olyan alaptétele volt, mely felette állott a pártok versengésének.
Kevés olyan ember van a hazai közéletben, akinek annyi tapasztalata van arról, hogyan kell egy pártot a nulláról fölépíteni, mint nekem.
Életem végéig el tudtam volna játszani a pártvezér szerepét, csak mindig azt kellett volna mondanom, amit a tagság és a szavazók hallani szerettek volna. De bennem ugye lezajlott egy változás. Én pedig csak azért tudok küzdeni, amiben hiszek.
– mondta a Jobbikból való távozásáról.
Amikor 2006-ban a Jobbik elnöke lettem, pont vészjelzőket árultam. Munka mellett építettem a pártot. Az értékesítés remek tapasztalat volt, valahol felkészített a politikusi pályára. Egy értékesítőnek egy politikushoz hasonlóan bizalmat, reményt kell ébresztenie.
Egy rendszer alapvetően nem a szavazatokból tartja fenn magát, hanem a fejekben alakul ki, és ha már kialakult, akkor ott kell valamilyen változást elérni.
Én is támogattam Jakab Pétert, amikor elnök lett, azt gondoltam, a dinamizmusára, a szónoki képességeire tud majd hagyatkozni a párt. Azt nem láttam előre, hogy ennyire stratégiátlanul fogja vezetni a közösséget.
