Mások több pénzt kerestek nálam a futballban, de senki sem élvezte annyira, mint én.
Senki a testvérek közül, bárhol van és bárhová indul, semmi szín alatt ne vigyen magával, se pedig útközben ne fogadjon, illetve fogadtasson el pénzt vagy dénárokat, még ruha, vagy könyvek vásárlása címén vagy munkabér fejében sem; kivéve a beteg testvérek nyilvánvaló szükségére. Mert a pénznek nem szabad nagyobb értéket tulajdonítanunk, mint egy kődarabnak. Akik törik magukat utána, és nagyobb értéket tulajdonítanak neki, mint egy kődarabnak, azokat az ördög vaksággal igyekszik megverni.
Állástalannak lenni bűn: élettelennek lenni nem az. Persze meg kell érteni őket is – egy állás pénzt jelent, pénz nélkül élni pedig nem kényelmes. Erről eleget tudok. És nem lehet mindenki művész, festő, zenész, zeneszerző, író vagy akármi. Sokakból a tehetség, sokakból a bátorság hiányzik, a legtöbb emberből mindkettő. De még a művészek sem tudnak örökké művészek maradni, főleg nem jó művészek, akik eleget keresnek ahhoz, hogy megéljenek a saját szakmájukból. A tehetség elmúlhat, a bátorság elmúlhat, vagy valami elmúlhat. Mi marad akkor az átlagembernek, ha nem egy olyan foglalkozás, ami végül kiöli belőle az életkedvet?
Látni fogják, mindig szenvedélyesen szerettem az igazságot. Olyannyira, hogy sokszor hazugsággal kezdtem, s így ültettem el az igazságot azok fejébe is, akik nem ismerik varázsát. Nem fognak elítélni, ha látják majd hogyan könnyítettem barátaim pénztárcáján valamely szeszélyem kielégítésére; ezek a barátaim ködlovagok voltak, és én tápláltam bennük a reményt, hogy terveik valóra válnak, ám ugyanakkor abban is reménykedtem, ha lóvá teszem őket, kigyógyulnak esztelenségükből. Vagyis azért csaptam be őket, hogy megokosodjanak ; és nem éreztem bűntudatot, mert nem a kapzsiság vezérelt. Kedvteléseimre fordítottam pénzt, s az máskülönben olyan célokat szolgált volna, melyek természet rendje ellen valók. Bűnösnek akkor tartanám magam, ha most gazdag volnék. Semmim sincs; mindent elkótyavetyéltem; ez megvigasztal és igazol. Esztelenségekre szánták a pénzt; én pedig céljától eltérítve a magam esztelenségeire fordítottam.













