A nők időnként olyasmit tesznek, hogy az ember csak áll és bámul. Egész életedben próbálkozhatnál, bizonyos dolgokban mégsem volnál képes olyan könnyedségre, mint ők. A lelkük mélyén valahogy könnyedek. A lelkük mélyén.
Egy nő még akkor is emlékszik az első csókra, amikor a férfi már az utolsót is elfelejtette.
A női beszédben nem a szavak a fontosak, hanem az egésznek a muzsikája.
Van-e nagyobb kihívása egy férfinek, mint egy nő? És egy nőnek, mint egy férfi? Ki lehet veszélyesebb annál, akire rávakulunk? Itt van a női elem körülöttem, a kert csupa húsos lomb, testekkel vagyok körülvéve. Aki nyerni akar, veszíteni fog, és csak az fog nyerni, aki nem akar semmit sem. Rangos férfiak meg tudnak hajolni egy édes, kényes nő előtt. Egy nőt nem lehet legyőzni, csak túlélni, esetleg megfeledkezni róla, vagy behódolni neki.
Azt mondják, hogy a nő hűsége olyan, mint a szél. Mindig egyformán fúj, csupán az irányát váltogatja. Azt is mondják, hogy az erénye olyan, mint a viasz. Ha felmelegítik, elolvad. Nem az kerül szégyenbe, aki csal, hanem az válik nevetségessé, akit megcsaltak.
Mi bizony nem feledjük el olyan könnyen a férfiakat, mint azok bennünket. De ez inkább végzetünk talán, mint érdemünk.
Az asszonyok kerülő utakon érik el a céljaikat. Megtanulják – már ha nem ezzel a tudással születnek -, hogy kihasználják a férfiak gyönge pontjait.
Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát. (…) Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy változnak! Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez.
A gondolkodás tekintetében a férfi és a nő között meglehetősen apró a különbség, a szerelemben ellenben jelentős.
A férfiak egy csomó mindent elvárnak a nőktől, miközben nem segítik őket. Elvárják azt is, hogy a nő megfelelő külsővel is rendelkezzen, miközben a pasi meg egy dagadt, elhanyagolt disznó.
Nem vette még észre, mennyivel jobban szeretik a férfiak a buta nőket, mint a nagyszerűeket? A buta nővel nincs probléma, nincs lelki vívódás. Butaságból hű, butaságból csal meg, butaságból jó, butaságból kegyetlen, akármit csinál, butaságból teszi. Még el sem követte a hibát, és már megvan rá a diadalmas mentsége: az, hogy buta. Eleve föloldjuk összes bűnei alól.
A férfi azt hiszi, hogy ő választja az asszonyt, pedig majdnem mindig az asszony választja a férfit.
Legtöbb asszony inkább gyöngeségből, mint szenvedélyből adja meg magát; ezért van az, hogy a vállalkozó szellemű férfiak jobban boldogulnak, mint mások, ha nem is méltóbbak a szerelemre.
Egy férfi sokkal szívesebben megy haza olyan házba, ahol vetetlen ágy és jókedvű asszony fogadja, mint olyanba, ahol szép rend és morcos asszony várja.
A férfiak világában az ég kék, és az eskü örökre szól. A nők világában… Még sosem volt alkalmam betekintést nyerni a nők világába, így nem tudom, ott milyen színű az ég.