Milyen vezető, aki elárulja a hazáját, és össze akarja ugrasztani a magyart a magyarral?
(részlet a 2025. március 15-én elmondott beszédéből)
A nemzetnek elsősorban józanságra van szüksége. Lehetőségeinek és kötelességeinek nyugodt számbavételére. Magyarország, mint lázából kigyógyulni soha nem tudó, nem is akaró ember, évtizedek óta végletes érzelmek vezette hely lett. Gyűlölet, küldetéstudat, rajongás és letargia vezeti – de hova is? Ide: a semmibe. Utolsók lettünk Európában, fekete bárányok a világ jobbik felének szemében, közös történet nélküli, önmagát pusztító ország. A “mindent vagy semmit” mentalitás szerencsejátékhoz illik, nem egy nemzet vezetéséhez. Ha a józanság nem kerekedik felül, ha az egymást kizáró, végletes igazságok háborúja uralkodik, akkor maradunk, ahol vagyunk: a pusztulat árnyékában.
Ezt akarják?
Mi nem.
Ha Önök sem, akkor jöjjenek velünk!
(Facebook – 2025. 03. 18.)
Új mítoszokat csak olyasmikből lehet „gyártani”, amik egy egész nép lelkületéből fakadnak, találkoznak egy nép, nemzet gondolatvilágával, tradícióival, identitásával, hőskultuszával, mondavilágával, tehát valamilyen módon a normális emberi élettel van kapcsolatuk. A Nyugat új mítoszokat semmiből sem képes alkotni, miközben meg van róla győződve, hogy ő a legmitikusabb hely a földön. Ezeknek az összes „mítosza” – a BLM-től kezdve a woke-ideológiáig – csak büdös lábvíz, amelyet egy önmagát túlélt és rothadó kultúra és civilizáció erjesztett magának, miközben a valódi tradícióit erőszakkal felszámolja.
Minden nemzet három nagy csoportra osztható. Egyik oldalon a legjobb emberek szélső csoportjára, azokéra, akik minden erényt magukénak vallhatnak, és akik különösen kitűnnek jószívűségükkel és áldozatkészségükkel. Ezzel szemben a másik oldalon a leggonoszabb emberek csoportja áll, akik viszont az összes rossz tulajdonság hibáiban leledzenek. E két szélsőség között van a harmadik, a legnagyobb, a középső csoport, amely tündöklő hősöket nem tud ugyan felmutatni, de amelyben közönséges gonosztevőket sem találunk.
Jártam, éltem már, sok helyen a világban, és azt kijelenthetem, hogy arányait tekintve a lakosság számához viszonyítva (lásd olimpiai érmek száma) annyi tehetséges, életrevaló ember sehol nincs, mint Magyarországon, mégha folyton ostorozom is az elmeroggyantakat. Én őszintén azt gondolom, hogy óriási dolgokra lehetne ez a maroknyi nemzet képes, ha az egymás marására fordított energiákat becsatornáznák, becsatornázná valaki az alkotó, előrevivő munkába.