Nekünk, magyaroknak volt elég időnk, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük a nyomást. Olyanok vagyunk, mint a jó presszókávé. Nagy nyomás kell ahhoz, hogy a legjobbat préseljük ki magunkból.
(Orbán Viktor 25. évértékelő beszédéből – 2024. 02. 17.)
Visszavesszük hazánkat, jelképeinket, felépítünk egy Magyarországot, melyben mindenki egyenlő, minden magyar ember szava számít.
Már tinikoromban teljesen megbabonázott az az imádat, szenvedély és hevület, amelyet az olaszok az ételek, a család és általában maga az élet iránti éreznek, teljesen függetlenül attól, hogy hol és milyen anyagi körülmények között élnek.
Testvérek népe, egy nemzet leszünk,
baj és veszély nem választ el soha.
Szabadok leszünk mindig, mint apáink,
Inkább halált, mint szolgaságban élni!
Nincs abban semmi lealázó számomra, ha fejfámra ezt fogják vésni: akarta nemzete nagyságát, de nem érte meg.
A totális nemzet akkor van meg, ha az öt nemzettényező: a paraszt, a munkás, a nő, a katona és az értelmiségi hatalmában van és a vezetés őket életösszhangban tartja.
Emelt fővel megyek utolsó utamra, és tiszta lelkiismerettel állok az Úristen ítélőszéke elé. A Hungarizmus pedig győzni fog, és a magyar Nemzetem az én nevemmel fogja megszentelni új életét, fogja felépíteni a Hungarista Magyar Birodalmat.
A magyarok nem azért esznek, hogy éljenek, hanem azért élnek, hogy egyenek. Az ételhordó leplezi le ezt. A magyar emberek már konfitálnak, marinálnak meg szuvidálnak, már sztárszakácsok receptkönyveiből főzőcskéznek, kurkumával fűszereznek, azt képzelik, hogy ez a burzsoá rongyrázás majd nagypolgári nívót ad az életüknek, pedig nem ad.
A magyar futball nem a szórakoztatóipar része. A futball komolyabb dolog ennél. A futball az életünk, az az életünk része, az a magyar ember életének a része, az a nemzeti identitás része. Tehát mi nem szórakozni akarunk és tapsikolni a lelátón mindenfajta, messzi földről idefújt, ügyes játékosok játékán örvendezve, hanem mi a saját gyerekeinket akarjuk látni. A magyar gyerekeket, a magyar válogatottat, a magyar klubcsapatokat. Ha ezt föladjuk, akkor az egész futballnak nincs értelme, mármint a magyar futballnak. Úgyhogy ezt sosem szabad föladni.
(2023. 07. 27. – puskasakademia.hu interjú)
Mi magyarok is: nyitottak, fogékonyak és érzékenyek vagyunk, és ha meg akarjuk érteni a világot, szerintem minimum Európában érdemes gondolkodni. Nem értem, hogyan érhet valakinek véget a horizontja Hegyeshalomnál, mert így, az összehasonlítási alapokat mellőzve nehezen ítélheti meg bármilyen területen is saját hazáját, Magyarországot.
Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.
Ukrajna egy része egy ősi magyar föld, ami most Ukrajnához tartozik, és ott őshonos közösségként léteznek a magyarok, oda nem bevándoroltak, nem a szél fújta őket oda, mindig is ott éltek, az az ő hazájuk és az ő földjük.
(2023.05.05 – Kossuth Rádió)
A jóisten tudja, hogy miért, két fél országgá mentünk széjjel, felfogni nem tudom, csak látom. Ebben a két fél országban is biztosan van tíz olyan dolog, ami mind a kettőnek egyformán kell. Hát azt, azt találjuk meg!
Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.
Egyik gyakran emlegetett mítoszunk, hogy „a magyar a legtehetségesebb nemzet”. Ennek a termékeny önámításnak vannak persze feltételei: például néhány nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő hazánkfia, akiknek a teljesítményét aztán magunkra is kivetítjük és általánosítjuk a nemzetre, holott a teljesítményükhöz édeskevés közünk volt.
Ha körül is nézünk a nagyvilágban – ami jó dolog –, mindig érdemes hazajönni. Csak itt vagy otthon, csak ez a te hazád. Itt kell boldogulnod, csak itt van magyar jövő.
(Részlet a 16. Szakma Sztár fesztivál megnyitóján elmondott beszédéből – 2023. április 24.)
Tényleg úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak igazából egyetlenegy természeti kincsünk van, az emberi tehetség.
Nekem a magyar szellemiség és a magyarság nagyjai az iránymutatók, Bolyai, a reformkor, Széchenyi, Wesselényi, a nagy tudósaink, a nagy művészeink, a nagy zeneszerzőink.
Hiszek benne, hogy előbb-utóbb a jónak kell diadalmaskodni. Szellemileg, kulturálisan, politikailag egy apályban vagyunk, de kell, hogy jöjjön a dagály.