Hát mi nem vagyunk mind ugyanolyanok, mint a többi német? Nem tartozunk mindannyian együvé? Most kezdett el először motoszkálni kis fejemben ez a nagy kérdés. Belső irigységgel kellett tudomásul vennem a feltett kérdésre azt a választ, hogy nem minden németnek jutott osztályrészül az a szerencse, hogy Bismarck birodalmához tartozhassék. Számomra ez teljesen érthetetlen volt.
A német nemzet túlélte a népvándorlást, a rómaiak háborúit, a hunok, a magyarok és a mongolok betöréseit, a harmincéves háborút, Nagy Frigyes és Napóleon háborúit – engem is túl fog élni!
Kádárékban az volt a fantasztikus, hogy végül megszoktad őket. Elkezdtek puhítani, és ku*va jól érezték magukat az emberek. Nem kell gondolkodni, kenyered van, jobban élsz, mint az oláhok meg a lengyelek. Nemzeti öntudatod is volt, és nem kellett hozzá felragasztani a Nagy-Magyarországot a kocsira, mert azt érezted, hogy mi vagyunk a legfa*ább gyerekek ebben a buliban.
Rengeteget használok a magyarságból, de nem érzem magam magyarkodónak, én magyar vagyok. Mást érzek magyarkodónak.
Nincs kizárva az a lehetőség, hogy éppen Oroszország lesz az az ország, amely utat tör a szocializmushoz. A háború viszonyai között mindeddig egyetlen ország sem élvezett olyan szabadságot, mint Oroszország, és egyetlen ország sem próbálta megvalósítani a termelés munkásellenőrzését.
Csak lélekben vagyok kicsit magyar, mert a szüleim egyik szomszédja, és jóbarátja egy Géza nevű magyar származású holokauszt-túlélő volt, akit annyira tiszteltek, amiért leugrott a németországi haláltáborba tartó vonatról, hogy a Géza lett a második keresztnevem. Nem használom, de tudom, hogyan kell ejteni helyesen.
A mai napig elkápráztat engem a futballban, hogy a válogatottak játékán, milyen erősen megmutatkoznak a nemzeti sajátosságok. Nagyon sokat megtudhatunk egy országról, ha megnézzük, hogyan focizik a válogatottja.
Oroszország egy rejtvénybe csomagolt találós kérdés egy titok belsejébe rejtve, (…) de talán van hozzá kulcs is. A kulcs az orosz nemzeti érdek.
Amerika naponta növekszik. Kolosszális hatalom lesz belőle, s eljön majd egy nap, amikor az új felfedezések által megkönnyített kommunikáció következtében bele kíván majd szólni Európa ügyeibe és be is kíván avatkozni. (…) Azon a napon, amikor Amerika beteszi a lábát Európába, a béke és biztonság jó időre száműzve lesz onnét.
Amerika olyan ország, ahol harminckét vallás van ugyan, de a vendéglőkben csak egyetlen fogás, és az is rossz.
Több mint negyven éve lakom Amerikában. Egyszerűen belesodródtam ebbe az életformába, de élvezem. Szeretem az amerikaiakat is. Elképesztően nagylelkű emberek. De kicsit őrültek is, mert ha valamit a fejükbe vesznek, attól nem tágítanak, azonnal meg akarják csinálni.
A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért.
Mi sokfélék vagyunk, talán azért, mert a magyar nagyon tehetséges nemzet. Ne pazaroljuk ezt a tehetséget egymás ellen, hiábavaló dolgokra.
Tudom, hogy a magyaroknak nehéz összetárást hirdetni. Mégis meg kell tennem ezt is. Tehetem, mert bár nem visz rá a lázadó, büszke, egyéni természetünk, felbuzdulásunkban mégis mindig össze tudtunk fogni és ha ököllel az asztalra vágtunk, mondván: „most pedig ezt csináljuk”, csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időket élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy „most pedig összefogunk”.
Csak azok számíthatnak a nemzet elitjéhez, akik erkölcsileg magasabban állnak, illetőleg, akik erkölcsileg ott állnak, ahol minden embernek állnia kell. Aki erkölcsileg nem áll ott, az nem tartozik a nemzet elitjéhez, akármilyen állást vagy rangot töltsön is be, bármiféle funkciót végezzen, bárminő ruhában járjon és bármelyik helyén lakjon is az országnak.