Csak elveszett álmok, miket évekig kerestél,
Újrakezdted százszor, de mindig vesztettél.
Folytatni nincs erőd, úgy érzed, nincs jövőd,
De nem adhatod fel, van még időd.
Egy halott dolog is tud az árral úszni, de csak egy élő képes árral szemben.
Minden tél szívében rejtezik egy vibráló tavasz, és minden éj leple mögött ott vár egy mosolygós hajnal.
A cselekvéshez nem tudásra van szükség. Hitre. Elsősorban hitre. Tántorítatlan hitre, hogy amit teszünk, az jó. A tudás kétkedést szül.
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Sok minden, amit lehetetlennek hiszünk, valójában roppant könnyű, csak kicsit ki kell lépni a keretek közül, megtenni az elképzelhetetlent.
Ha tehetséged nem elég a sikerhez, diadalmaskodj elszánt erőfeszítéssel!
A terv csupán jó szándék marad, ha nem fajul azonnal kemény munkává.
Mi lehet jobb annál, mint szeretni, amit csinálunk, és tudni, hogy annak értéke is van?
Két módon lehet feljutni egy tölgyfa csúcsára. Az egyik, hogy felmászol rá. A másik, hogy ráülsz egy makkra és vársz.
Tiéd lehet bármi, amit csak akarsz, ha igazán, ha szíved mélyéből akarod. Oly szenvedéllyel kell akarnod, mely átsüt a bőrödön, és egyesül az erőkkel, melyek a világot teremtették.
Ne rémítsen a szakadék álmaid és valóság közt. Ha a képzelet szárnyára vesz, meglesz a híd is hamar.
Minden út halálos csapdává válhat, ami beszűkíti a jövő lehetőségeit. Az emberek nem útvesztőben bolyonganak; az egyedi lehetőségek hatalmas horizontja áll előttük. Az útvesztő beszűkítő nézőpontja csak olyan lényeket vonzhat, akik orrukat a homokba fúrva élnek.
Nincs zavarba ejtőbb, mint látni, hogy valaki elvégzi azt, amit mi lehetetlennek hittünk.










