A televízió nagyon gonosz röntgenkészülék. Mindenkiről mindent megmutat, azt is, milyen állapotban van az illető.
Média idézetek
Azt nem tartom politikai műsornak, hogy ül két vagy három úgynevezett politikus egy stúdióban, és az egyébként már unalomig ismert érveiket elkezdik egymás fejéhez vagdalni.
Egy kereskedelmi televíziónak a mindenkori hatalommal valamilyen konszolidált állapotban kell lennie, hiszen a léte függ nagyrészt tőle.
Volt jó néhány párttag a televízióban, akik elég nagyszájúak voltak, de azok, akik akkor nagyszájúak voltak vagy elöl álltak, azok érdekes módon most is ott vannak, csak épp a másik oldalon. Én nem értettem akkor sem őket, most meg aztán végképp nem értem.
Jómúltkor figyelemmel kísértem egy vitát egy internetes fórumon arról, melyik a jobb okostelefon, és a dolog odáig fajult, hogy már egymás anyját szidták, és kivégzéssel fenyegetőztek. Mindezt egy telefon miatt. Őrület! Ehhez képest ha megjelenik egy cikk az iraki vagy a darfúri helyzetről, legfeljebb hatan szólnak hozzá.
Ha a kutyámról posztolgatnék, vagy a reggeli kávémról készítenék Boomerang videót, csak még több dologról mondanék le a privát szférámból.
Inkább vagyok lehúzva a média által, minthogy boldogtalan életet éljek.
Az embereknek eltolódott a realitásérzékük. Nap mint nap ráragadnak a képernyőre, nézik a szappanoperákat, a filmeket, a híreket, a pop-sztárokat. Megváltozik a valódi értékek megítélésének képessége, erősnek képzelik magukat. De valójában ők lélekben már halottak.
A televíziós technika ma már annyira tökéletessé vált, hogy a műsor szereplői is csak technikai eszközök benne…
Mindenféle publikációban jelennek meg idézetek tőlem csak azért, mert én mondtam. Még akkor is, ha nem mondtam igazából semmit. Nem beszéltem a filmjeimről, nem beszéltem az életemről és a világ dolgairól se. A média mégis lehozza, pusztán azért, mert én mondtam. Le merném fogadni, hogy itt ebben a hotelban vagy kint az utcán most is van körülöttünk egy olyan művész, aki sokkal értelmesebb nálunk, de mi soha nem fogjuk meghallgatni őt, mert ő egyetlen moziban sem szerepelt. És ez az, ami igazán fel*asz a kultúránkkal kapcsolatban.
Mi itt Hollywoodban időnként tényleg egy másik valóságban élünk, és ez szerintem jó. Mi már akkor nyíltan beszéltünk az AIDS-ről, amikor mások csak suttogtak róla, és felemeltük a szavunkat a polgári jogokért, amikor ez nem volt igazán népszerű téma. Tudják, sokszor mi vagyunk azok, akik felhívják a figyelmet a fontos kérdésekre.
Az internet korával az a legnagyobb baj, hogy sok jelenetemet ki lehet vágni a filmekből és kontextus nélkül összegyúrni őket egy nagy, letaglózó egésszé. Így születtek meg a ‘Cage Rage’-mémek, amiket felettébb frusztrálónak tartok.
Sajnos a bulvár sokat rontott a világon és az értékrendszeren, de még élünk egy páran abból az életérzésből, amiben felnőttünk, és amiből merítünk.
Pillanatnyilag bárkit fel lehet sztárolni, hiszen megvannak ehhez a sablonok; de hogy ki marad meg hosszútávon, azt az idő mondja meg. Mindenki leváltható, kivéve a közönség.
50-60 évvel ezelőtt … nagyon kevés ember volt Nagy-Britanniában vagy valójában Európában, aki természetfilmeket készített. Így nem számított, hogy milyen amatőr felszereléssel rendelkeztél. Az emberek nem néztek rád ezért kritikusan. A természettudományi filmek készítése viszonylag egyszerű volt: mutasd meg az állatokat és az emberek rácsodálkoznak… Megdöbbentek a valóságon. A most már rendelkezésre álló technológiával mindenhová elmehetünk. A tenger aljára, az űrbe, drónokat, helkoptereket használhatunk. Felgyorsíthatjuk és lelassíthatjuk a dolgokat. Filmezhetünk sötétben. Rendkívül sok a lehetőségünk!
Mi csak beszámolunk a hírekről, nem gyártjuk őket. Az a kormány dolga.
Igen, kicsit túlkoros vagyok már az Instagramhoz, de a lányaim bátorítottak. Azt mondták, „nem lehet az olyan nehéz”.
A Heti hetes nekem amúgy leginkább arra jó, hogy szellemileg kondicionáljam magamat, bizonyítsam magamnak, hogy nem vagyok még teljesen elhülyülve.
Szoktam ámulni a tehetségkutató műsorokon, hogy bármerre kapcsolok, minden csatornán keresnek egy táncdalénekest. Csak azt nem tudom, ha egyszer végre megtalálják, minek keresik tovább őket. Mire megtanulnám az egyiknek a nevét, egy másik csatornán már győzött a következő.
