Média idézetek

Műfaji tévedés azt hinni, hogy a televíziót arra találták ki, gondolkoztassa az embereket. Szórakoztatásra és információközlésre van teremtve.

Oprah Winfrey mindvégig nagyon szívélyesen bánt velünk, talán az egyetlen emberszabású televíziós volt azok közül, akiket az évek során volt szerencsém személyesen is megismerni.

Azt, hogy a magyar tévénézők megtudhatták, Vágó Istvánnak lába is van, maradéktalanul nekem köszönhetik. Vágót ugyanis korábban beállították a pult mögé, és ő évtizedekig el nem mozdult onnan, ezért aztán csak deréktól fölfelé látszott a különböző vetélkedőkben. Miután ők is látták a show-ban, ahogy én lazán bejövök, és összevissza dobálom a lábam, egyszer csak Vágó is elkezdett befutni a stúdióba. Valamelyik jóakaratú elnök egyébként szándékosan szembeállította a Friderikusz Show-val Vágó akkori vetélkedőjét, hátha az majd csökkenti a nézettségünket. De szegény Vágó, minden csütörtök este, hogy úgy mondjam, megszívta: más napokon ugyanis nagyon sokan nézték a műsorát, tizenöt-tizenhat százalék, csütörtökön meg alig három-négy.

Bár tele van a hócipőm azzal a fajta újságírással is, amely egyébből sem áll, mint mindig mindenkit leszól, megrágalmaz, hangulatot kelt, és cinikusan minősítget. Márpedig ma ez a divat. Hosszan gondolkodtam, hogy miért van ez így, mire egy nagyon tehetséges, fiatal újságíró-barátom, aki huszonkilenc éves, korosztályának elsőrangú szakembere, a következő megoldást kínálta: mindez azért van így, mert a tudás hiányát pótolni kell valamivel. Azt hiszem, igaza lehet. Cinikusnak lenni roppant egyszerű, nem kell hozzá tudni semmit, meg lehet spórolni az olvasást is, nem kell archívumokat bújni, gondolkodni, és főként nem kell kontrollálni az indulataidat és a gyűlöleteidet. Bátran hagyatkozhatsz a legrosszabb énedre. Ha ezek az újságírók, akkor én, Nagy Lajossal szólva, valami egészen más vagyok.

Nagyon sok éve egy idősebb szaktársam azt tanácsolta nekem, hogy a magánéletem legyen csak az enyém, mert ha egyszer kinyitom ezt az ajtót, soha többet nem fogom többet becsukni, és körülbelül 40-45 éve ennek megfelelően járok el. Ezzel persze mindig együtt jár, hogy találgatnak egyesek, de ezek a találgatáson alapuló mendemondák sok esetben akkora marhaságok, hogy magam is, ha olvasom őket, csak mosolyogni tudok rajtuk, kivéve, amikor a falnak megyek tőlük.