Valahol egy szívnek kell lenni,
Bomlott, beteg szegény,
Megölte a vágy és a mámor
Éppúgy, mint az enyém.
Hallják egymás vad kattogását,
Míg a nagy éj leszáll
S a nagy éjen egy pillanatban
Mind a kettő megáll.
Ne feküdj mellém, mert ez itt most csak az én városom.
Macskakő matracom, járdaszegély rajt a vánkosom,
és ne hidd, hogy nem puha, olyan, mint ti soha még nem,
meghallgat, szétfagy és esőben is ázik értem.
Hiába bújsz hozzám, inkább el kéne bújnod,
megkeresnélek azért, hogy megtaláljalak ott,
ahol nem járt senki még, ahol mindig sötét van,
ott találnék rád, ahol nem látom magam.











