Mindig a dolgok jó oldalát próbálom észrevenni. Mindennek van jó és rossz oldala, én igyekszem a jón maradni, ezért mindig vidám vagyok.

Én már nagyon sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy egy angol klubban dolgozom, nem egy konkrét csapatnál, hanem az angol bajnokságban, mert rendkívül szimpatikus, a játékstílus hihetetlenül támadó szellemű, szinte minden meccs az ostromról szól. Az a fajta bajnokság, amit kimondottan szeretek nézni a tévében.

A futball így működik: ha vezércsillag vagy, nagyon sokat várnak el tőled. Ha a csapat nem játszik jól, a legtöbb kritika azt éri, aki vezércsillag. Én egészen gyerekkorom óta ezt élem át, minden klubomnál így volt. Tőlem mindig mindenki többet vár, mint másoktól. Ehhez már hozzászoktam.

Van úgy, hogy elképzelem, ha lövök egy gólt, akkor hogyan fogok ünnepelni. Olyan is van, hogy gyakoroljuk. Az európaiak nem hallgatnak szambát, ami az én kedvenc zeném, ezért ha gólt szerzek, gyakran táncolok a pályán. A brazilok mind tudnak táncolni, ezért nekik könnyű, ellenben az európaiak nem nagyon, így nekik nehezebb!

Kevés játékosnak adatik meg, hogy az ellenfelet is megörvendeztesse góljával.

Klubszinten a Bajnokok Ligája a legértékesebb trófea, válogatott szinten pedig a világbajnokság. Azt hiszem tehát, hogy ez a két legértékesebb cím a teljes pályafutásom alatt.

Az összes csel nagyon nagy örömet szerez, ha utána azt érzed, hogy hülyét csináltál a védőből. Én a flip-flapot szeretem a legjobban: az ellenkező irányba gurítani a labdát anélkül, hogy levennéd róla a lábad, ez igazán remek érzés!

Én mindig is focista akartam lenni. Olyan helyre születtem, ahol az apám is játszott, a bátyám is játszott, én meg ezt néztem kiskoromtól.

Azt hiszem, a futsal nagyon fontos lehet egy pályafutás kezdetén: sokat segít a labdakezelésben, a képességek kialakulásában. Nekem abban jelentette a legtöbbet, hogy megtanultam kis helyen cselezni.