Amint kapcsolatban éltek, elkezditek természetesnek venni egymást – ez minden szerelmi viszony halála.
Telnek-múlnak, elszállnak az évek…
Megfordulok és ha visszanézek,
Visszanézek, nézlek téged.
Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.
Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni!
A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.
Egyszer már elhagytál, kibirom még egyszer, ha tudom, hogy valóban ezt akarod.
Előfordulhat, hogy az ember egy fedél alatt él valakivel, egy ágyban alszik vele, ám mégis szenved a hiányától.
S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Történteidből bánsz-e valamit
S a jajokra emlékszel, miket küldtem,
Vagy minek jönni kellett, mit se bánsz
S élsz tovább az Élet fölé kerülten?
Rejtegetem szivem mélyén,
Féltve, fájón a nagy titkot:
Hogy feledni el nem tudlak,
Hogy nem leszek soha boldog!
Amikor úgy tűnik, minden rossz,
És a rosszat csak egy rosszabb válthatja fel,
Amikor örömet semmi nem okoz,
Mert többé az öröm sem hoz örömet,
Akkor tudom, hogy elveszítettelek, talán örökre.
Próbálgatom, tanulgatom,
hogy ne szeresselek nagyon.
Félelmetesek a viharok
s én romló törzsű fa vagyok.
Ha hiába remélünk,
Nemcsak megcsalt szivünk – szenved a büszkeségünk,
És legfőbb gondja, hogy kárpótolja magát,
Ha nem is sikerül, színleljük legalább,
Különben pipogyák s gyávák vagyunk – olyan nagy
Hiba szeretni azt, aki bennünket elhagy.
És sokszor átkarollak csendesen,
Szivdobbanásaid busan lesem
És mig a tündérek körüldalolnak,
Én megsiratlak, mint egy rég-halottat.
A szenvedélyes szerelemmel társul néha egy egészen más eredetű érzés is, ti. az érzület megegyezésén alapuló igazi barátság, amely azonban többnyire csak akkor jelentkezik, mikor a valódi szerelem a kielégülésben megszűnt már.
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom…
…Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
Az emberi csók egyszerű üzenetváltás, s az ember néha nagyon szomorú üzenetet kap.
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
„Édesem, szeretlek!”
Idézetek a kihűlt szerelemről – Amikor a láng már nem ég ugyanúgy…
A szerelem nem mindig marad ugyanolyan forró és szenvedélyes, mint az első pillanatokban. Néha elhalványul, eltávolodunk egymástól, és észrevesszük, hogy valami megváltozott.
Gyűjteményünkben megtalálod a legőszintébb és legmélyebb gondolatokat arról, milyen érzés, amikor a szerelem már nem ugyanaz, mint régen.
💔 Ha úgy érzed, hogy a kapcsolatod megváltozott, itt biztosan találsz olyan szavakat, amelyek pontosan kifejezik az érzéseidet.