A karácsony nem csupán egy dátum! – (….) – Az egy érzés. Nem feltétlenül kötődik az évszakokhoz.
Karácsony idézetek
A karácsony a puszta jelenlétével a háborúskodókat is fegyverszünetre kényszeríti, kis időre az ellenségek is békét kötnek egymással, a szerelmeseket pedig még nagyobb szerelemre ösztönzi, a kevésbé szeretőket fokozottabb szeretetre, mert ez a karácsony. A szeretet, tisztelet, béke ünnepe. A család ünnepe. Az élet ünnepe. Miért? Miért nem lehet ez mindig így? Mert karácsony csak egyszer van egy évben. És hiába szeretnénk, hogy egész évben az legyen, a nagy rohanásban megfeledkezünk róla. És a szeretetről is. Meg a békéről. Meg az egymás iránti tiszteletről. És sajnos, még a családról is. Pedig ez a mesés érzés a szívünkből ered. De hová rejtjük a szívünket a zord hétköznapokon?
A karácsony sosem volt a kedvenc ünnepem – sokkal inkább halloween típusú lány vagyok.
Egyik ünnep sem a tízfogásos vacsorától vagy a fogkefével csillogóra suvickolt lakástól lesz az igazi. Hanem csakis az egymásra szánt időtől, figyelemtől, a közös élményektől!
Igazából ez a karácsony lényege. Az együtt töltött idő. Senki sem lesz boldogabb attól, ha minden tökéletes, a közös élményektől viszont igen.
Nagyon szeretem a karácsonyt. A készülődésben az a legizgalmasabb, hogy mindenkivel számolni kell, ajándékot találni neki, aztán beszerezni azt, és ez persze nehéz is, sok időt is igényel. Viszont magam sem vagyok könnyű eset: nem mondom meg soha, hogy mit szeretnék karácsonyra, mert ha meglepetésként ér az ajándék, ha nem is tökéletes, borzasztóan tudok neki örülni.
Azért jutott ez múltkor az eszembe, mert advent volt akkor is, csillagos advent, amikor a roráték hajnali zsongása úgy áradt szét a sötét utcákra pillogó ablakszemek között, mint a Szépség és Jóság meleg ígérete. Ez volt az az idő, amikor a betlehemes társaságok kialakultak, s egyúttal a tagok is megkapták szerepeiket. Igen, mert más angyalnak lenni és más pásztornak, más gazdának lenni és megint más bojtárnak. Rátermettség kell ehhez, sőt tehetség, nem is beszélve a kellékekről… szakállról, bajuszról, subáról, láncos botról és főleg magáról a betlehemről, melyet a tavalyi tapasztalatok alapján kell megépíteni.
Már konkrétan bele lehetett fulladni a karácsonyi posztokba. Minden követettem percenként töltötte a storykat a készülődésről, és posztolta a hangulatosabbnál hangulatosabb, beállított, agyonfilterezett képeket. Sütés-főzés, fenyőfa, karácsonyfa, rénszarvasfül, Reszkessetek, betörők!, forró csoki, díszek, mézeskalács, ajándékcsomagolás, Kevin, családi fotó, nagyi, te is mosolyogj, szeretemazéletem, szeretemacsaládom, szeretemakarácsonyt, mindentmegmutatok, húdeboldogvagyok. Sóhajtva bezártam az Instát, hagyva, hogy mindenki élje a hamis áloméletét.
Az Északi-sark. A Mikulás otthona. A karácsony főhadiszállása.
– Létezik a Mikulás?…..
– Mikor karácsony van, akkor te adod az ajándékot, vagy ő? – Kérlelhetetlen volt. Feladtam. Éreztem, hogy tudja az igazságot, csak tőlem akarja hallani. Már tudja, hogy nincsenek csodák. Csetlő-botló felnőttek vannak, akik próbálják egyengetni a világot, és teliaggatni a szürke valót rejtélyes, boldogságot hozó lényekkel.
Az emberek nem attól híznak meg, amit karácsony és szilveszter között megesznek, hanem amit szilveszter és karácsony között.










