A nap épp most kelt fel. Rózsaszínben és narancsban játszott az ég. Szenteste napjára virradtak.
A játék csak akkor fejeződik be, ha valóban véget ért. Akkor sincs vége, ha csupán egyetlen gyalogod maradt. Ha az egyik félnek egy gyalogja és egy királya van, a másik félnek pedig minden figurája, akkor is tart a játék. Szóval, ha egyetlen gyalog vagy is, és talán mindannyian azok vagyunk, akkor is vésd az eszedbe, hogy a gyalog a legkülönlegesebb figura. Kicsinek, közönségesnek tűnhet, de nem az. Mert a gyalog sosem csak gyalog. A gyalog leendő királynő. Csupán annyit kell tenni, hogy haladunk vele előre, egyik mezőről a másikra. Amint eléri a tábla másik felét, új képességek nyílnak meg előtte.
A játék kezdetén nincsenek variációk. Csupán egyféleképp lehet felállítani a figurákat. De már az első hat lépés után kilencmillió variáció kínálkozik. Nyolc lépés után pedig kétszáznyolcvannyolcmilliárd különböző pozíció lesz, melyek száma nőttön-nő. Egy sakkjátszmát többféleképp lehet lejátszani, mint amennyi atom van a megfigyelhető univerzumban. Végtelenül kaotikus lesz.
A matematika a béke tisztasága. Kivéve persze, hogy éppoly titokzatos és talányos, mint maga az élet, és hiba volna azt várnom tőle- vagy bármi mástól –, hogy alkalmazkodjon az én róla alkotott elképzelésemhez. Ez az egészben a leginkább kétségbeejtő. Amikor
a logikus világ, amelyet oly sokáig kerestünk, a szemünk előtt porlad szét.
Szerintem ez az olvasás egyik célja. Így megélhetünk más életeket is, nem csak azt az egyet, amelyben létezünk. Ettől lesz az egyszobás mentális kunyhónkból villa. Tehát az olvasás mindig telepátia és mindig időutazás. Mindenkivel, minden hellyel, minden idővel és minden elképzelt álommal összeköt bennünket.