Ha mindenki segítene a szomszédjának, senki sem maradna segítség nélkül. Nem az a fajta férfi vagyok, aki lerázza magáról az embereket. Egyébként pedig úgy gondolom, hogy ha csak egy másodpercembe kerül, hogy boldoggá tegyek valakit, akkor miért ne tenném?
Jóság idézetek
Minden tettünknek következményei vannak. Amit teszünk, azt visszakapjuk végül, ezért jobb mindig szeretettel cselekedni.
Számomra semmi sem fontosabb annál, mint hogy boldoggá tegyem az embereket, megszabadítsam őket mindennapi gondjaiktól, könnyítsek terheiken. Azt akarom, hogy elégedetten menjenek haza az előadás után: „Ez igen, ez nagyszerű volt. Legközelebb megint elmennék. Nagyon jól éreztem magam.” Számomra ez az egyetlen dolog létezik. Ez az igazi csoda.
A jónak nincs kevesebb hatalma a jóra, minta rossznak a rosszra. Jegyezd meg magadnak: ha soha semmi rosszat nem tennék is, ám mégis akarnám a rosszat, akkor olyannyira bűnös lennék, mintha a tettet el is követtem volna, s akarati elhatározással követhetnék el olyan nagy bűnt, mintha az egész világot elpusztítottam volna, anélkül, hogy bármit is tettem volna. Miért ne lenne ugyanez lehetséges a jóakarat számára? Bizony még inkább és összehasonlíthatatlanul jobban!
Teremts meg minden boldogságot, amit megteremthetsz; szüntess meg minden gyötrelmet, amit megszüntethetsz. Minden nap hozzájárulhatsz mások öröméhez, vagy enyhítheted kínjaikat. És az öröm minden egyes magja, amit mások szívében elvetsz, saját szívedben hoz gyümölcsöt; míg minden szomorúság, amit embertársad gondolataiból és érzéseiből kiszedegetsz, gyönyörűséges örömöt és békét hoz lelked szentélyébe.
Nálam jobb indulatú barom nincs a Földön.
Mindig is könnyű volt gyűlölni és pusztítani. Építeni és ápolni sokkal nehezebb.












