Bátran kérdőjelezzétek meg akár Isten létét is; ha ugyanis van Isten, akkor ő bizonyára többre fogja értékelni a józan ész tiszteletét, mint a vak félelemét.
Isten, akit én imádok, nem a sötétség istene; nem azért adta az értelmet, hogy megtiltsa annak használatát. Tőlem azt kérni, hogy az értelmemet feladjam, azt jelentené, hogy megsérteném annak teremtőjét.
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
Van egy régi mondás: ha egyszer ölsz, gyilkos vagy, ha milliókat, király, ha mindenkit, Isten.
Minden képzeletet felülmúl, amit Isten életünk törött darabkáiból tud alkotni, ha teljesen rábízzuk azokat.
Lehet-e tökéletes teremtője e tökéletlen, önmagát pusztító földi létformának és a saját életét végveszélybe sodró halandóknak?
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Az én Istenem a régi gyermekidőben a Föld felett függő, csillagos kulisszák mögött lakott; hosszú, vattás szakálla volt, és trónuson ült. Unalmas, távoli öregúrnak tűnt előttem, akivel egyszer, ha meghaltam, vétkeim miatt esetleg kínos ügyeim lesznek. Fiatal koromban egyszerre izgatni kezdett valódi kiléte… Körültapogattam, megmértem, arcába néztem. Rájöttem: hozzám hasonlít. Tökéletlen, véges és tehetetlen, mint én vagyok… Valahol bent bolyong testetlenül, körvonalak nélkül, megfoghatatlanul, egészen mélyen. Nincs hangja, csak impulzusai vannak, amelyek a gondolat küszöbéig érnek, mégis több minden gondolatnál és szónál, több a látható formavilágnál, amely körülvesz, a káprázatoknál és fájdalmaknál, a félelemnél és a halálnál. Több mindennél, amit ismerek, és ami megismerhető.
Képzelj el egy repülő madársereget. Na? Hány madarat láttál? Tizenegyet? Tizenkilencet? Ötöt? Van némi fogalmad róla, de a pontos számot nem tudod. Akkor honnan jött ez a gondolat? Valaki odatette. Valaki, aki tudja a madarak pontos számát. És a fákét, a kövekét, a virágokét. Valaki, aki ezekben a századmásodpercekben is gondoskodik rólad, és megmutatja neked a hatalmát.
Erdőt, hegyet, tengert, folyót,
kék cinkét, csecsemőt, ha láttam,
lelkem csak azt mondogatta:
milyen szép az Isten!
Istent soha nem tudtam elképzelni, valószínűleg, mert nem emberi és földi, hanem isteni.
Isten embernek soha nem segít közvetlen, de mindig csak közvetve, „esze, tudománya, szorgalma által”.
Ha az ember felismeri és érzi lelkében az Istent, akkor felismeri és érzi a világ minden emberével való közösséget is.
Két ember között, annak nagyobb az Istenbe vetett hite, aki a természetet szereti.
Csak akkor hiszünk Istenben teljesen, ha újonnan megnyilatkozik nekünk. S akkor nyilatkozik meg nekünk újonnan, ha teljes lelkünkkel keressük.