Az emberi szó a legtartósabb anyag. Ha egy költő az ő legfutólagosabb érzését neki kellőképpen megfelelő szavakban testesítette meg, akkor az évezredeken át él ezekben, s minden fogékony olvasóban új életre kél.
Irodalom idézetek
Visszanézek önnön napjaimra, mikor ködben, izzadva birkóztam nyelvészekkel és disputátorokkal,
Nekem nincs gúnyom, vagy érvem, én jelen vagyok és várok.
Azok, amiket általában verseknek hívunk, csak képek. Az igazi vers éjszaka születik a férfiakban.
Nem kétséges, egyetlen retorikai vagy költői mű sem önnön minősége alapján ítéltetik meg, hanem sokkal inkább azon hatás alapján, amelyet olvasóira gyakorol, mégpedig oly módon, hogy amikor az olvasó ítéletet alkot róla, nem magát a művet veszi alapul, hanem mintegy saját személyiségéből indul ki.
A dráma olyan, mint az élet, csak az unalmas részek ki vannak vágva.
Az, hogy egyszerűen tudjon írni az ember, bátorság kérdése is, mert nagyon könnyen le lehet bukni, ha ellenben bonyolult fogalmi és elméleti nyelvvel bástyázza körül a mondandóját, könnyen elbújik benne a hülyeség.
Az irodalom: leleplezés. A modern irodalom: illetlen leleplezés.
Az írásban az a jó, hogy nyugi van, csak belül hisztériázol, csak a saját tehetségtelenséged bosszant. Ilyenkor a te ritmusod szerint történik minden.
A kritikus az, aki gyorsan olvas, arrogánsan, de sohasem bölcsen.
Ha valaki a mai világban könyvet ír, az vagy bolond, vagy javíthatatlanul optimista. A visszajelzés reménye kisebb, mint a tengerbe dobott palackban rejlő üzeneté.
Egy írónak azt kell papírra vetnie, amit lát és érez, függetlenül a következményektől.
A költőnek az a szokása, hogy azt, amit hisz, azt megírja, függetlenül attól, hogy mi fog történni.
Most már tudom, hogy minden író amatőr, és az egyetlen közös vonásuk az, hogy nem tudják, hogy kell regényt, novellát vagy akár verset írni.
Költők: akik fantáziával dolgoznak s meséket szőnek; írók: akiknek a költés nem főfoglalkozásuk, hanem akik esztétizálnak, kritizálnak, essayt írnak, tehát okos emberek. Így kerültem én annak idején a költők közé, mint a képzeletemből élő tollforgató. Ámbár csak a novelláim mesék. A természetről csupa igazságot írok, költői mezbe öltöztetve.
Az író tud írni. A nagy író tud nem írni, amikor nem tud írni.
Ha a szerzőt nem indítja meg a műve, hogyan várhatná el ezt a közönségtől?
Köztudomású, hogy a nagy vagyonok nem az irodalomból származnak, és hogy akik a legtöbb jó könyvet olvassák, nem mindig tudnak télen fűtőzni.
Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben,…
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!
„Költő hazudj, de rajt` ne fogjanak”;
Mert van egy példa, hogy: a sánta eb…
A sánta költő még keservesebb.
Azt gondoljátok: a költés szekér.
Mely ballag széles országútakon?
Sas a költés; hol nem járt senki sem,
Ő arra indul fennen, szabadon.
