Gyakran érzem úgy, hogy az idő kifut a kezeim közül, és még az imádkozásra sem jut elég időm. Közel állnak a szívemhez a jó könyvek, de a fájdalmaim miatt gyakran képtelen vagyok olvasni, ha pedig mégis belekezdek, rövid idő alatt annyira elmélyülök, hogy az olvasás imádsággá válik.
Ha tehetném, minden időmet olvasással tölteném.
A valódi spirituális fejlődésben nem létezik az idő tényezője.
Az idő a legfontosabb szövetségesed. Tíz perc alatt nagyon sok mindent megtehetsz. Tíz perc; ha egyszer elszáll, többé nem pótolhatod.
Az igazság nincs időponthoz kötve. Mindig időszerű, kiváltképp akkor, amikor időszerűtlennek látszik.
Az idő sehol nem áll meg örökre. (…) A múló évszakok egy hosszú-hosszú folyó örökké ismétlődő vízfodrai. De a nap alatt végül is minden elkopik.
Ha mindenre lenne időnk, készségesen szenvednénk el egy időre a rosszat, hiszen semmi sem volna megfordíthatatlan. Mivel azonban az idő szorításában élünk, tudjuk, hogy amit nem teszünk most, azt esetleg sohasem tesszük meg, s amit nem élvezünk most vagy a közeli jövőben, azt talán sohasem lesz alkalmunk élvezni.
S most következik a filozófia alapkérdése: mi az idő? Ha senki sem kérdezi tőlem, mondja Ágoston, akkor tudom, ha azonban meg kell magyaráznom, akkor nem tudom. (Megjegyzem, hogy pontosan így van ez minden egzisztenciális alapfogalommal, így a semmi vagy a lét esetében is. Mindenki tudja, mit jelent, hogy valami “van”. De mi a létezés?)
Az idő és a világ nem áll meg. Az élet törvénye a változás. És azok, akik csak a múltra vagy a jelenre figyelnek, biztosan elszalasztják a jövőt.
Csakhogy nem az időnk csekély, hanem sokat elvesztegetünk belőle.
Reménylek. Amit század nem tehet,
Az ezredek majd megteendik azt.
Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész.
Az idő a dobos, aki a változás ritmusát adja.
A változással nincsen semmi baj. Mind változunk idővel, és ez így van jól…
Az idő múlásával megváltoztam. Ez a dolgok rendje. Mindenki változik. Az örömeinkre és a fájdalmainkra reagálva fejlődünk.
Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy „örökkévalóság”. A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek… minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül… csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit.
Az idő minden sebet begyógyít: maradj pozitív és lépj tovább.
Nem vesztegetem senki idejét, főleg a magamét nem.
Kurta a lét. Míg csevegünk, elfut irígy időnk:
fogd hát, s tépd le a mát, és sose várd, nyílik-e holnapod.
Futnak, s lassanként kirabolnak minket az évek.
