Nem egyszerű egy színészpár élete. Nagyon sok ebben a… nem rossz értelemben, de mégiscsak rivalizálás.
Hivatás idézetek
Néha a pokolba kívánom a színjátszást, de aztán rájövök, hogy dolgozhatnék akár egy cipőboltban is. Színésznek lenni mégiscsak menőbb.
Mikor találsz valamit, ami annyira leköt, hogy nap mint nap akár ingyen is csinálnád, akkor célegyenesben vagy. Ha találsz valakit, aki hajlandó érte megfizetni is, akkor megvan a hivatásod.
Minden sikeres színész, aki csak minimális mértékben is képes az önreflexióra és nem vakítja el teljesen az arrogancia és a hiúság, a szíve mélyén pontosan tudja, hogy a „hétköznapi kisemberekkel” szemben a sors végtelenül elkényeztette. Ha ezzel nincs tisztában, vagy elfelejtette, akkor a siker nem válhat javára!
Az ápolónő legyen józan;
becsületes és megvesztegethetetlen;
Legyen igazmondó és megbízható;
Legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes;
Gyorskezű, de nem kapkodó;
Szelíd, de nem lassú;
Nyájas, de nem fecsegő;
Tapintatos, de sohasem tétovázó;
Legyen derűs és bizakodó, tiszta saját személyében és tisztaságot teremtő a beteg körül;
Legyen szíves és szolgálatra kész, a betegekre gondoljon és nem önmagára.
A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek.
Az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az „eset” iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt.
Én akkor születek meg újra és újra, ha átlépem a filmgyár küszöbét. S ha leforgattam a filmet, szinte megszűnök létezni.
Nem születtem színésznek, hiányoztak hozzá a megfelelő adottságaim: a színészi képességek, a tekintet, a tehetség, a mozdulatok. Az alkatom még meglett volna hozzá, talán túlságosan is, de egyáltalán nem rendelkeztem klasszikus értelemben jó külsővel, a „tekintetemmel” pedig még komolyabb baj volt.
A jövő világban az orvosok több életért felelnek majd, mint most mi, hadvezérek.
Játszottam nagyon sokféle karaktert, de a színészeknek általában van egy fő profiljuk. Az ördög jobb és bal keze után mondták azt, hogy maradjak ez a karakter, ez áll nekem a legjobban a filmvásznon, ráadásul ez a fickó az, akit nagyszülő, szülő és gyermek egyszerre tud kedvelni, így a filmjeinket a családok együtt nézhetik.
Maga a sztárság legfeljebb kellék, jelmez, munkaeszköz számomra, amit – például most – a filmem promotálására használok. Egy szerep, még ha személyemben érintett is vagyok. Valójában azonban nagyon egyszerű életet élek: hétköznapiak az igényeim, a kapcsolataim. Eszem ágában sincs sztárként viselkedni, élni, öltözni, külön allűröket felvenni, akár magam előtt is eljátszani a sztárt. Roppant fárasztó és unalmas lenne.
A tanárok csodálatos misszionáriusok, akik arra esküdtek fel, hogy közvetítsék a tudásukat nyomorúságos fizetésük ellenére és ezer nehézség közepette. Legalább el kellene gondolkodni annak a lehetőségén, hogy felelősségteljes feladatukhoz méltó elismerést kapjanak.
Azt csinálhatom, amihez értek, amit mindennél jobban szeretek. Hobbi ez, de a lehető legkomolyabban fogom fel, mondhatnám, hivatásszerű hobbi. Hajtom a lovaimat, s megpróbálom belőlük is, magamból is a maximumot kihozni.
Nem az orvos hat a gyógyszerrel, hanem Isten, mint ahogy a gabonát is Ő növeszti, nem a földműves.
Színésznek lenni a legmagányosabb dolog a világon. Egyedül maradsz a koncentrációddal, a képzeleteddel. Ez minden, ami maradt. Színész vagy.
Nekem van a legjobb állásom az egész világon. Azért fizetnek, hogy a sz*rt is kiverjem másokból, és nagyon jó vagyok benne.
Az orvos örök álma, hogy mindig csak egészséges és jó illatú testeket vizsgálhasson.
Igazán jó orvos csak az lehet, aki a dolgok mélyére hatol.
Megfoghatatlan, hogy egy orvos, aki egész idejét mások betegségeinek szenteli, olyan közömbös legyen a tulajdon családtagjainak egészsége iránt. Mindig nevet, ha valamelyikük betegségről panaszkodik.
