Az ifjúság mindig honvágyat érez, örökké vágyódik egy gyanús, közömbös és félelmes haza után, melynek világ a neve.
Akármilyen sivár és szürke a hazánk, mi hús-vér emberek szívesebben élünk ott, mint a világ legszebb országában. Mindenütt jó, de a legjobb otthon.
Az ősi ház, az ősi föld éppoly elválaszthatatlan tőlünk, mint testünk valamely tagja, mint lelkünk valamely része. Ha meg kell válnunk tőle, nyomorékok vagyunk mindholtunkig.
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.
Ahol szeretünk, ott az otthonunk – az otthon, melyet lábunk elhagyhat, de szívünk sohasem.
Ha a Nyár a világon elhever,
s aranyló délután
Egy álom végre kibontakozik
a fák alvó sudarán;
Ha völgyet-hegyet, zöld vadont
hűssel Nyugat szele tölt –
Ide gyere! Hozzám visszagyere!
S mondd: Itt legszebb a Föld!
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
A fényt, a világot csak azok a népek ismerik igazán, melyeknek tengert adott sorsuk. A tenger a másik haza, a végtelen.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni.
Nem tartom jó embernek, nem tartom jó magyarnak, ki e szegény, szenvedő hazát jobban ne szeretné, mint akármelyik fényes országát Európának.
Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.
Engem ide kötött minden, a gyermekkor, a barátok, az újpesti utcák és a Megyeri úti stadion. Most megkérdezhetné bárki, hogy nem bántam-e meg ezt a hűséget. Nyugodt szívvel állíthatom, nem.
Úgy hiszem, az ember az egész világot bejárhatja és mindenhol letelepedhet, de a gyökerei örökre a hazájához fűzik.
Jobban tudom szeretni e hazát, mint gyülölni ellenségeinket, s inkább elfojtom szívemben a keserűséget, semhogy oly lépésre ragadjon, mely káros lehetne a hazára.
Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat; de az irigy sors megtagadta tőlünk legszebb áldását, a közértelmet és egyetértést.