A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.
Hát evezz a part felé még párat,
Ha a világ fordít neked hátat,
És ha utad egyszer a végéhez ér,
Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél.
Hazámba vágy
A szívem, és az ott vagyon, hol a
Holtteste nyugszik annak, akinek
Az életem s lelkem felébredését
Köszönöm.
Ha a Tavasz öleli a kerteket,
s ígér künn dús aratást,
Ha a szemed örül, ahogy lát lebegő
virágszirom-havazást,
Ha zápor s napfény zuhog, s frissít
csipkefinom levegőt,
Én itt maradok, sehova se megyek,
nekem ez szép itt, e föld!
A jövendő terhe vállaidon fekszik; légy erős, légy törhetetlen, hogy azt diadalmasan elviselhesd. Mi egy szabad hazát adunk nektek örökségbe s a túlvilágról is eljövünk számon kérni, hogy tartottátok fenn a magyarok hazáját. Isten vezéreljen minden pályátokon.
Kerestem az utat, sirattam a tájat, a patakot, a poros utcát, a nádast, a cserszagú erdőt, mindent, de nem találtam kibúvót, és nem vettem észre, hogy közben – megtaláltam a Hazámat.
A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel, amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.
Mindaddig nem érzi magát igazán olasznak az ember, ameddig el nem hagyja a hazáját, hogy nekivágjon az ismeretlennek. Ezekben a pillanatokban újjáéled a szeretet és a valahova tartozás érzése, amit csak egy mostanában igazságtalanul mellőzött kifejezéssel határozhatok meg: „hazaszeretet”.
A hazafiak mindig arról beszélnek, hogy meghalnának a hazájukért, és sosem arról, hogy ölnének is érte.
Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,
még ha utolsó is vagyok,
kit az özönvíz meghagyott,
de harcom végig harcolom
s a lobogót megmarkolom!
A hazafiság szerintem nem valami pátoszos elragadtatás, hanem hétköznapi valóság. A hazádat is szeretheted úgy, ahogy a családodat, a kedvenc focicsapatodat vagy a kedvenc könyvedet. Ha tisztességes dolgokat teszel le az asztalra, hozzájárulsz valamihez, amit úgy hívunk, haza.
És te Magyarország, édes hazám, a pálosokkal együtt növekedsz és velük hanyatlasz.
– Szerencsétlen az az ország, melynek nincsenek hősei.
– Nem. Szerencsétlen az az ország, melynek hősökre van szüksége.
Ó távoli vad hazám! ismeretlen barátaim! nagy családom! Fájdalmad jajszava visszahívott hozzád – jajszavadtól mélyen találva hajtom le szégyenkezve a fejem, hogyan felejthettelek el ilyen sokáig… Miért tart a szigorú sors távol tőled?
Vezércsillagom az legyen, hogy Magyarország egykor büszkén mutathasson rám.
Nem lehet más igényem, csak hogy a művészet és a magyar hon jóakaratú, buzgó szolgája legyek.