Sosem mondtam azt, hogy a nyolcadik világbajnoki cím egy stoptábla lenne számomra. De ez majd csak akkor derül ki, ha tényleg eljutok idáig.
Már nyertem két világbajnokságot, és ha nem nyertem volna meg őket, tovább próbálkoznék ennek elérésével. Most, hogy már megtettem, klassz nyerni egy újabbat és egy újabbat, de ez lényegében ugyanaz. És ez nem fog itt tartani engem örökké.
(2023. 06. 21. – Forbes)
Egyesek azért szeretik a versenyzést, mert ez az egyetlen dolog, amit csinálnak. Én szeretem a versenyzést, még csinálom is, de közben más dolgokat is szeretnék csinálni valamikor, nem csak a Forma–1-et. Természetesen tudom, hogy ez jelenti a csúcsot, a legmagasabb szintet, amit el lehet érni, de az ember más nézőpontot is lát.
(2023. 06. 21. – Forbes)
Személyes meggyőződésem, hogy a Nürburgringen manapság túl veszélyes versenyezni. Mert ha a Paul Ricard-ra vagy bármely más épített pályára megyek, és valami eltörik az autón – például leesik a szárny vagy meghibásodik a felfüggesztés –, akkor 70:30 az esély arra, hogy vagy rendben lesz minden, vagy meghalok a pálya adottságai miatt. Most nem arról az esetről van szó, ha hibázok. Ha hibázok és meghalok, akkor így jártam. Ha annyira buta vagyok, hogy hibát követek el, akkor az az én kockázatom. Fittnek kell lennem. Mentálisan szabadnak kell éreznem magam, hogy vezethessek, és arra koncentráltnak, hogy ne hibázzak. Szóval ha a Nürburgringen valami eltörik az autón, [az] biztos halál.
(Részlet az Autosport magazinnak adott interjúból – 1976)
Teljes erőbedobással kell versenyezned, másképp nincs értelme.
Kezdetben imádtam a Nürburgringet, mert ideális versenyzőtípus voltam hozzá. Itt a pályaismeretet folyamatosan tudod fejleszteni, azáltal, hogy minden részletet megvizsgálsz, és megpróbálsz mindent tökéletesen megtanulni. Tulajdonképpen egész jól mentem a ’Ringen, mert nagyon jól ismertem. Egy teljes héten át teszteltem, mert itt jól ki kellett tapasztalnod a vonalvezetést. Még egy maratoni, huszonnégy órás versenyen is részt vettem. El tudod képzelni, milyen ott sötétben körbe-körbe menni? Tiszta őrület! Fiatal voltam, és akkoriban nem izgatott a biztonság. Nekem a veszély a versenyzés része volt. A hozzáállásom kezdett megváltozni, mivel minél tovább versenyeztem, annál több általam ismert embert halt meg balesetben. Amikor valaki meghalt, akkor arra gondoltam, hogy biztosan hibázott, és én nem fogok olyan hibát elkövetni. De amikor olyan versenyzők halnak meg balesetben, akikről tudod, hogy jók, eltöprengsz. Roger Williamson balesete [az 1973-as Holland Nagydíjon] nagy hatással volt rám, mert megelőzhető lett volna. Szóval továbbra is versenyeztünk a Nürburgringen, amivel felesleges kockázatot vállaltunk. 1976-ban volt a versenyzőknek egy megbeszélése, ahol azt javasoltam, hogy bojkottáljuk a ’Ringet. Amikor ezt mondtam, természetesen bizonyos emberek [a versenyzőkön kívül] azt mondták, hogy rossz és gyáva fickó vagyok. Pedig egyszerű: a Nürburgring felesleges veszélyt jelentett. Erre persze jött a cáfolat, hogy 1975-ben miket csináltam, például megszereztem az első rajtkockát [a nagydíjon] egy hét perc alatti körrel. Aznap olyan lelkiállapotban voltam, de később visszagondolva – nem évekkel, csak egy kicsivel – a dolog már teljes őrültségnek tűnt.
Vegyes érzelmeim vannak erről a helyről. Óriási kihívást jelent, de veszélyes. Nagyon veszélyes. Látod azokat a fákat? Kis fáknak tűnnek, ugye?Valójában magas fák felső ágai. Ha oda esel, még az autót is nehezen találják meg, nemhogy a versenyzőt.
(Így írta le Jackie Stewart a páratlan kihívásokat jelentő Nürburgring–Nordschleifét 1976. július 29-én, csütörtökön.)
Minden szempontból enyém volt a legjobb autó. Jó volt az alváz, a motor és a keresztben elhelyezett váltó is. Minden. De leginkább a szerelők és a mérnökök közötti együttműködés számított. Sokkal inkább, mint korábban. Ez 1975-ben tökéletes volt.
Néhányan nehezen értik meg, hogy amikor egy versenyautót vezetsz, a határon autózol. Amikor a határon autózol, és valami tönkremegy az autóban, balesetet fogsz szenvedni.
Nem rémlik, hogyan találta ki Ron Dennis ezt a Jégembert. Valahogy ez jutott eszébe. Sosem derült ki számomra, honnan jött. De hát egész jól bevált, bár igazság szerint nekem mindegy.
Az elém kerülő kanyarokat nemcsak látom, de érzem is, magam alatt, a kocsin keresztül. Ezért tudom kihozni a maximumot a kocsiból nedves időben. Mivel érzésből vezetek, abban a pillanatban alkalmazkodni tudok a szokatlan körülményekhez. Sok pilóta csak ránéz a pályára és azt gondolja: Hát, egy kicsit vizes abban a kanyarban, majd lelassítok, de igazából meg kell érkezni oda, és érezni kell mindezt a kocsin és a gumikon keresztül. Ezért tudok időt nyerni azokban a trükkös esetekben, amikor a verseny alatt lesz vizes vagy szárad fel a pálya, és rossz kerekek vannak alattam. Így legyek bár száraz gumival vizes pályán, mindig fogást találok, míg sokan nem. A Forma-1-ben tizenöt nagydíjat nyertem, és ezekből hét vizes pályán történt.
A Forma-1-es versenyzők istenek voltak a szememben, kiskoromban. Az ember felnéz a hőseire és az álma az, hogy egyszer versenyezzen a Forma-1-ben, de nem hiszi el, hogy ez valaha megtörténhet.
Öt- vagy hatéves koromtól néztem a Forma-1-et apával, mindig megmondtam neki, mikor volt ideje egy-egy előzésnek, és általában igazam volt.
A Ferrari hangja olyan, mintha egy 700 kilós disznót ölnének úgy, hogy mindkét oldalról száz-száz kést vágnak bele.
Szponzorok és rajongók nélkül nincs verseny – ilyen egyszerű. Vagy megszokod és élvezed ezt a részét is a munkának, vagy te vagy Kimi Räikkönen.
Amikor megérkeztem az F1-be, akkor nekem is az volt a célom, hogy kihívást jelentsek azoknak a versenyzőknek, akik már sikeresek a sorozatban. Mondhatni meg akarod mutatni, hogy milyen kemény, milyen jó versenyző vagy hozzá képest.
Kimivel volt a legjobb a kapcsolatom a csapattársaim közül, mert annyira egyenes volt. Sosem vitatkoztunk, még akkor sem, amikor éppen egymással ütköztünk össze: olyankor megbeszéltük a történteket és a végén talán még nevettünk is rajtuk. Semmi olyan nem történt, ami tönkretehette volna a kapcsolatunkat. Az első napomtól kezdve tiszteletteljes volt és a szemembe nézett, miközben másoknál azt éreztem, hogy miközben üdvözöltek engem, fejben egészen máshol jártak. Kimi kivételes ember.
Úgy vélem, Kimi a legnagyobb természetes tehetség, akivel valaha is találkoztam, ami a nyers tempót illeti, mindenképpen. Kimi már 10 nap elteltével mindenki mást lekörözne, ugyanis neki nem telik időbe, hogy alkalmazkodjon bármilyen autó jellegzetességeihez. Ha valaki őt ülteti a volán mögé, ő azonnal tudni fogja, hogy mit kell tennie. Néha azt gondolhatnánk, hogy nem igazságos, amikor hozzá kell szokni egy új autóval a különböző pályákhoz vagy a körülményekhez, de ő csak beül és bumm.
2017-ben és 2018-ban a Ferrarival a világbajnoki címért küzdöttem, 5 versenyt megnyertem, a végén viszont csak második lettem Lewis Hamilton mögött. Két év egymás után annyi energiát elvett tőlem, mentálisan is, aztán az eredménytelenség miatt kétségeim lettek: Lesz még itt valami? Van még remény?
Amikor 2020-ban lejárt a szerződésem a Ferrarival, nagyon ott volt a fejemben a kilépés gondolata.