Hogy hová igazolt? A Schalkéhoz? Pedig egészen eddig kedveltem a srácot…
– mondta Klopp, miután Kevin-Prince Boateng a rivális gelsenkircheniekhez szerződött.
Szinte minden tökéletes volt, a londoni stadion hangulata parádés, az idő szép volt, a pálya jó, csak mi voltunk sza*ok…
– értékelt a Bajnokok Ligája döntője után Klopp.
Őszinte leszek, büszke vagyok az első piros lapomra edzőként, ha esetleg valakit érdekel, megkérdeztem a negyedik játékvezetőt, „Hány hibát tervezel ma, tizenötöt? Ha igen, akkor már csak egy dobásod van…”
Veszítettünk, most elég sza*ul érzem magam. Optimista vagyok, szóval nagy baj nincs. Tíz perc múlva már jobban leszek, fél órával később pedig úgy érzem majd magam, mintha megnyertük volna a BL-t.
Nem is olyan rég nyertünk itt, csupán tizenkilenc évvel ezelőtt. Az más kérdés, hogy akkor a játékosaim nagy részét még szoptatta az édesanyjuk…
– mondta Klopp, miután csapata legyőzte a Bayern Münchent.
A futball olyan, mint az élet. Mindig beesik valami, történik valami váratlan, amire nem gondoltál. Olyasmi is, amit nem tudsz megmagyarázni.
(2023. 07. 27. – puskasakademia.hu interjú)
A magyar futball nem a szórakoztatóipar része. A futball komolyabb dolog ennél. A futball az életünk, az az életünk része, az a magyar ember életének a része, az a nemzeti identitás része. Tehát mi nem szórakozni akarunk és tapsikolni a lelátón mindenfajta, messzi földről idefújt, ügyes játékosok játékán örvendezve, hanem mi a saját gyerekeinket akarjuk látni. A magyar gyerekeket, a magyar válogatottat, a magyar klubcsapatokat. Ha ezt föladjuk, akkor az egész futballnak nincs értelme, mármint a magyar futballnak. Úgyhogy ezt sosem szabad föladni.
(2023. 07. 27. – puskasakademia.hu interjú)
A mai napig érzelmekkel tölt el, amikor a közösségi médiában olyan videókat nézek, amelyek arról szólnak, hogy világbajnokok vagyunk.
Mindig napról napra, hétvégéről hétvégére, vagy meccsről meccsre gondolkodom. Sikerült Salzburgból Lipcsébe igazolnom, ami akkor nagy lépés volt. Viszont azt nem gondoltam volna, hogy a Liverpool 70 millió eurót kifizet értem.
Ember legyen a talpán, aki képes objektíven megítélni, hogy ki a világtörténelem legjobb futballedzője. Klopp, Pep Guardiola, Carlo Ancelotti, esetleg Rose lesz az? Felsorolhatnánk megannyi edzőt, aki az elmúlt időszakban sikeres volt a Premier League-ben, vagy bármelyik topligában. Nem hiszem, hogy van a világnak egyetlen legjobb futballedzője. Zseniális, inspiratív edzője viszont akad több is. Nem vállalkoznék arra, hogy megnevezzem, ki közülük a legnagyobb.
Kívülről sokan azt hihetik, könnyen jöttek a sikerek, mert tehetséges voltam, de ez egyáltalán nincs így. Nem hiszem, hogy sokan elviselték volna azt, amit én elviseltem. És elég csak arra gondolni, mennyire beleöltem minden időmet a fociba, vagy épp milyen nevelést kaptam – de mindez kellett ahhoz, hogy ma itt legyek, ahol.
Láttam, hogy a többiek elmennek moziba, én meg addig elmentem edzésre. Elmentek bulizni, én megint mentem edzésre. Jött a szilveszter éjszaka, lefeküdhettek hajnali négykor, elsején kialudhatták magukat. Nekem meg 7 óra 50 perckor jött a buszom, fölültem rá és elmentem edzésre. Ezt látva voltak néha nehéz időszakok, ahol úgy gondoltam, miért is nem csinálhatom azt, amit ők. De úgy voltam vele, nekem nem ez volt megírva.
Egy rongylabdát kergető fiúból igazi labdával, profi pályákon játszó futballistává lettem olyan csapatokban, amelyek történelmet írtak.
Boldog embernek mondhatom magam, hiszen rengetegen segítettek mindabban, amit máig sikerült elérnem. És semmit sem értem volna el, ha nem lett volna a futball! Minden egyes gólt, amit én szereztem vagy amit a csapatom elért, mélyen átéltem; az elsőt ugyanúgy, mint az ezrediket.
Az, hogy a jelenlegi kormány elsősorban labdarúgó-centrikus, ezt a sportban nagyon nehezen emésztik meg. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a jó labdarúgás hihetetlen tömegeket vonzhat. Nemcsak a lelátókra, hanem a sportpályákra is.
Hát, nem vagyok az a fajta ember, aki egész nap otthon tud ülni, hogy végignézzen egymás után négy vagy öt meccset. Nem mintha nem imádnám a focit, csak nem szeretem tévén nézni. Inkább játszani szeretek.
Szeretném, ha példaképként emlékeznének rám, nagy focistának tartanának, aki mindig a maximumot adta a nézők kedvéért, és aki mindent megnyert, amit csak lehetett.
A provokációt igyekszem ignorálni, egyszerűen a fociban nincs helye az ilyesminek. Aki ezzel tölti az idejét az hibát követ el.
Amikor a pályára lépek, nincs bennem félsz. Az ellenfél védői nem zavarnak, egyszerűen a dolgukat végzik ők is. Nem hiszem, hogy bárki is szándékosan sérülést akarna okozni. A játékosok kilencvenkilenc százaléka őszinte, és egyszerűen mindent bele akarnak adni a saját csapatukért. Nyilván van, aki szabálytalanul próbál szerelni – máshogy nem tudnának. De ezzel nem foglalkozom túl sokat.
A focisták is emberek, és ami a hétköznapokban történik velünk, azok ugyanúgy befolyásolnak minket, mint bárki mást. De minél professzionálisabb szinten tart valaki, annál erősebbnek kell lennie, annál jobban oda kell figyelnie, hogy ezek a dolgok a pályán ne látszanak. Ezért fizetnek minket.
