Érdekes élmény volt úgy meccset nézni, hogy a világban közben háború folyik; ezt még nem éltem át addig soha. Hogyan lehet Highbury a világegyetem középpontja, ha ezer mérföldre innen millió ember arra készül, hogy megölje egymást? Könnyen. Merson közvetlenül a szünet után szerzett góljával l:0-ra győztünk, ami önmagában még nem lett volna elég ahhoz, hogy elvonja a figyelmemet Bagdadról, de amikor Warren Barton szabadrúgásgóljával a Wimbledon győzött fent az Anfielden, és ebben a szezonban most először élre ugrottunk, újból minden a helyére került. Decemberben még nyolc pont hátrányunk volt, januárban pedig vezettünk egy ponttal… Negyed ötre Szaddamot elfelejtettük, és Highbury zúgott örömében.
A helyzet mostanra odáig fajult, hogy több focista meg filmcsillag nevét tudjuk felsorolni, mint ahány madárfajt meg tudnánk nevezni.
A hűség, legalábbis a futballban, nem morális választás kérdése, mint a bátorság vagy a kedvesség; inkább hasonlít a szemölcsre vagy púpra, az ember semmiképpen sem szabadulhat tőle. A házasság véletlenül sem lehet ennyire szilárd – egy Arsenal-szurkolónak a világért sem jutna eszébe elsompolyogni a Tottenhamhez egy kis házasságon kívüli kalandért és élvezetért, s bár a válás lehetősége fennáll (az ember egyszerűen nem jár többé meccsre, ha annyira rosszul megy a csapatnak), ki van zárva, hogy utána egy másik csapat csábítsa el.
Eső, sáros talaj, stb.: A tökéletes, augusztusi gyepen játszott futball esztétikailag vonzóbb ugyan, én mégis szeretem, ha van egy kis csúszkálás, dagonyázás a kapu előtt. Persze, túl nagy sárban már egyáltalán nem lehet játszani, de nincs szebb látvány annál, mint amikor egy focista nyolc-tizenkét métert csúszik, hogy szerelhessen vagy elérjen egy beadást. Valami okból az is fokozza az élmény intenzitását, ha zuhogó esőn keresztül nézhetem a játékot.
A nők nem értik, mit idéz elő a foci egy férfiban. Amikor a férfiak csoportosan meccset néznek, még beszélni sem kell. A fesztelenség adja az egész esemény varázsának felét.
A foci ostoba játék, egy labdát kerget mindenki, de a többiek ezt szeretik. Ha megtanulok focizni, nyert ügyem van. Lesznek barátaim.
A mai görögöket nem a költészet, hanem a foci izgatja fel.
– Te vagy az a nyolcvanöt milliós srác?
Először azt sem tudtam, mit feleljek.
– Persze – mondtam némi fáziskéséssel. – Én vagyok.
Attól fogva egyfolytában csengett a telefon.
Az emberek gratuláltak meg ájuldoztak, egyvalakit kivéve. És az anyám volt. Magánkívül volt.
– Uram Isten! Mi történt? Mi történt, Zlatan? – jajveszékelt a telefonba. – Csak nem raboltak el?
Mama nem igazán értette, hogy miről is van szó valójában. Ő csak annyit tudott, ha valaki a külvárosból jön, és elkezd szerepelni a hírekben, az nem mindig pozitív dolgokról szól.
– Nyugodj meg, mama! Eladtak az Ajaxnak.
Az MBI mérkőzésein a svéd papák lájtos szurkolását lehetett hallani:
– Gyerünk, fiúk! Ügyesek vagytok!
A Balkán meccsein más volt a helyzet.
– A kur*a anyád, te tetű! – halottam az őrült, láncdohányos jugoszlávok ordítozását, akik, ha úgy tetszett, hozzánk vágták a cipőjüket. Fas*a, gondoltam, akárcsak otthon.
Mindig is az volt a véleményem, hogy bizonyos futballistáknak igenis a nagyszínpadról kell visszavonulniuk, mert csak az méltó a karrierjükhöz. Az emlékezet a futballtudásodat őrizze meg, ne pedig azt, mennyit keresel. Hiszen azért dolgozunk nap mint nap, hogy kibontakoztassuk a tehetségünket, és nem akarhatunk mást, mint hogy ezzel hagyjunk nyomot a világban. Szóval véleményem szerint bizonyos futballisták nem engedhetnek abból a szintből, ahová eljutottak, nem igazolhatnak gyengébb színvonalú bajnokságokba. De persze vannak olyanok, akiknek ez hiányzott, mert még nem kerestek eleget.
					
                    





