Tanúi voltunk az emberek háborús tudományának, ez a tudás sokkal többet ártana, mint használna.
Ha minket Isten teremtett a képmására, ki teremtette őt?
Az örök szikra elveszett, így mi sem térhetünk vissza a bolygónkra. A sors mégis megjutalmazott minket. Új otthonra leltünk a földön.
Szívünknek mégis a béke, a nyugalom, és a jól művelt föld a legkedvesebb.
Vannak az életben rejtélyek, amikor nincs más, csak a hit!
A hit ragályos. Ha olyanokkal érintkezel, akikben van hit, elkapod tőlük, és akkor az egész életed megváltozik.
Tudom, számodra véget ért az a történet, de a történetek nem hagyják magukat. Igazából sosem érnek véget. Mindig ugyanazokat a sztorikat ismételgetjük, csak mások bennük az arcok, mások a nevek.
Eleinte a világ eléggé ijesztő helynek tűnhet, de néha elég, ha tudod, hogy a családod otthon vár rád.
Néhány ember szerint a házasság kihívás. Szerintem inkább összeházasodni kihívás. Ha egyszer túl vagy rajta, a többi már semmi.
Azon gondolkodom néha, hogy megbocsátja-e valaha az Isten azt, amit egymással teszünk. Aztán körbenézek, és rájövök, hogy Isten már rég itt hagyott minket.
Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes! Ha van egy álmod, ne mondj le róla! Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád. Ha akarsz valamit, tegyél érte!
Egy vonatnál nem az számít, hova megy, az a fontos, hogy merjél felszállni rá.
Amit lehetetlennek hívnak, az, amit még sosem láttak.
Talán valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok. Egyesek tényleg rátalálnak arra az emberre, aki jóban-rosszban kitart mellettük. Ez az ember lehet, hogy egy házastárs, és ünnepelheted őt álomesküvővel, de az is lehetséges, hogy az az ember, akire egy életen át számíthatsz, az az ember, aki igazán ismer, talán még jobban ismer, mint te önmagadat. Ő nem más, mint az az ember, aki melletted volt gyerekkorod óta.
Sok mindent mondhatnék erről az emberről, de nem hiszem, hogy számítana valamit. Már csak az számít, amiért kiállt, amiért élt és amiért meghalt. Te mindig úgy cselekedtél, ahogy jónak láttad. Sokáig nem értettelek meg, de most már értelek. – (Rocky 4)
Tudja, az a fura, hogy valamire emlékszik az ember, valamire nem. Emlékszem a legelső buszozásomra az iskolába, jól emlékszem. Igazán fura, mik maradnak meg az ember fejében. A születésemre például nem emlékszem. És nem bírom felidézni az első karácsonyi ajándékomat, vagy hogy mikor vittek először a folyópartra piknikre. Viszont arra jól emlékszem, mikor hallottam először a világ legédesebb hangját. Sose láttam olyan szépet életemben, mint az a kislány. Olyan volt, mint egy angyal. (…) Attól kezdve mindig együtt voltunk, úgy voltunk, mint a borsó meg a héja.
