Azt hiszed, ha kétszáz bolond közé beeresztel egy épeszű embert, nem azt nézi a kétszáz bolond bolondnak?
Emberismeret idézetek
Az ember erős. […] Az embertől mindenki fél, mert csattogó botot hord magával, mellyel megöl bárkit, még csak közel se megy hozzá. Az emberrel nem harcol senki, csak az emberek harcolnak egymással.
Rólam elsőre az jön le, hogy mimóza lélek vagyok, de azt már alig feltételeznék, hogy kemény erők munkálnak bennem.
Akkor azért nem álltak szóba velem az emberek, mert nem ismertek.
Most azért nem beszélnek velem, mert ismernek.
Mi történik, ha lehántod az álarcokat, amelyeket visel az ember, és alatta nem hogy arcot nem találsz, de egyáltalán semmit sem?
A nehéz ember valószínűleg azért nehéz, mert saját gondolatai vannak, vagyis egyéniség. Soha nem dicsérnék meg azért valakit, mert ő könnyű ember. A „könnyűség” nem jó. Egy nehéz ember attól nehéz, hogy amit kimond, ahhoz ragaszkodik. Ettől nehéz vele egyéb dolgokban is, mert határozott elképzelései vannak.
Örülök, hogy kukás lettem, mert ha ez nincs, én se lennék most itt. A másik, hogy sokat tanultam az öregektől. Egy nap alatt láttam vagy 150 új arcot. Ma már rögtön tudom valakiről, hogy fain gyerek, vagy tartani kell tőle. Kukásként sokszor megjártam. Jót beszélgettünk, aztán felköpött a főnöknél. Akkor nem láttam benne a spiclit. Ma már igen. Csak az volt a baj, hogy szégyelltem, hogy kukás vagyok.
A kedvesség kicseng egy ember hangjából is, még ha csak annyit mond: szia! vagy jó napot kívánok! A kedvesség ott csillog egy ember szemében, pillantásában. De leginkább talán a mosolyában. Nem a fényképek – csíííz! – mosolyára gondolok, hanem arra a személyhez szólóra, amely címzetten, a másiknak szól, s lehet, hogy nem hófehér fogakat villant elő, de melegít, jólesik, és viszonzásra ösztönöz.
Ha én felnőtt volnék, megnősülnék, és olyan lányt vennék feleségül, aki sikít ugyan, ha meglát egy levelibékát, de nem mondja rá, hogy undorító és phuj.
Aki ismer, az tudja, milyen ember vagyok. Tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset, de összességében nem tartom magam rossz embernek. Aki egy újság beszámolója alapján fog megítélni, az nem érdekel, annak nem fogok adni a véleményére.
Egyszer majd megmutatom a nagyképű arisztokratáknak, hogy ki irányítja az országot. Hitvány, pénztárcával büszkélkedő társaság, feleannyira sem jók, mint az az ember, aki a két keze munkájával keresi a kenyerét.
Mivel olyan ember vagyok, akiről sokan hallottak, nem hiszem, hogy bölcs döntés lenne csak úgy kimenni és véletlenszerűen ismerkedni emberekkel, mert sosem tudhatod, milyen előzetes elképzeléseik vannak rólad. És ezt nem paranoiásan mondom, de tényleg találkozik az ember olyanokkal, akik nem azért akarnak veled lenni, aki vagy, hanem azért, amit kifelé képviselsz. Azért akarnak veled lenni, mert híres vagy.
Aki eléggé szuverén ahhoz, hogy ne akarjon folyton megfelelni az elvárásoknak, hanem következetesen tartja magát a saját értékrendjéhez, véleményéhez, érzéseihez, az magasabb polcra kerül mások megítélésében, mert önazonosságot és erőt látnak benne. Ezzel szemben, ha folyamatosan bólogat és gürizik mások elfogadásáért, annak egy idő után a környezet számára nem is lesz értéke – hozzászoknak, és magától értetődőnek tekintik, mert túl könnyen megkapható.
A reménykedő ember aktív. Tervez, mer álmodni. Beadja a jelentkezését egy iskolába; pályázik egy állásra; szóba áll valakivel, akit vonzónak talál; kibékül azzal, akivel ugyan összeveszett, de akivel vágyik a kapcsolatra. A reménykedő ember épít.
Az ostoba azért él, hogy egyék és igyék, az okos azért eszik és iszik, hogy éljen.
Aki nem elégedett azzal, amije van, nem lenne elégedett azzal sem, amire vágyakozik.
A ruhák beszédesek, sokat elárulnak szavak nélkül is a viselőjükről és a közösségről, amiben él.
Sean Boswell: Miért hagysz versenyezni? Összetöröm a verdádat.
Han Lue: Miért ne?
Sean Boswell: Mert egy csomó pénzbe kerül.
Han Lue: Pénz akad, csak jellem és bizalom van túl kevés. Azt, akinek megengeded, hogy veled legyen, meg kell ismerned. És egy kocsi azért, hogy kiderüljön mi rejlik benned, nekem megéri az árát.
Halálos iramban: Tokiói hajsza (2006)
Az ember csak egy test külön tagja mind,
Hisz egy főanyagból van alkotva mind.
A sors hogyha megsérti egyik tagot,
A test mindegyik tagja végigsajog.
Ha más kínja szíved nem indítja meg,
Nem érdemled akkor az ember nevet.
Néha érdemes megnéznünk azt, hogy ki mondja azt, amin őrlődöm. […] Érdemes megkérdezni, hogy ez az ember mennyit tud rólam? Mennyire ismer engem, mennyire szeret? Mennyire az én fejlődésemre vagy a kapcsolatunk fejlődésére törekszik? Hiteles? Példa előttem? Íme egy egyszerű kérdés, ami jó mérce lehet: ki mondja?