Van, hogy az élet szürke, viharos, és habár előbb-utóbb mindig felkel a nap, nem mindenki láthatja meg.
Megváltoztam, pontosabban az élet kényszerített arra, hogy megváltozzak.
A változás soha senkinek nem egyszerű. Mégsem maradunk soha ugyanolyanok, hát nem igaz? Életünk minden pillanata, órája, napja az egyik létformából a másikba való botladozás.
A folyamatos vátozás közepette az ember könnyedén kaphatja magát azon, hogy nehezére esik alkalmazkodni hozzá. Egyik lábát a másik elé rakni anélkül, hogy megbotlana saját kifényesített cipőjében.
Mindig tudni kell, mikor ér véget az élet egy-egy korszaka. Ha mindenáron időzni akarsz benne, a kelleténél is tovább, akkor már se örömöt, se értelmet nem találsz a maradékban.
Az élet: hasra esés…! És fenékre huppanás…! Bizony, gyerekek…! Bohócok vagyunk, mind…! Mert először van a félelem, a fájdalom, a jaj, istenem!… és aztán a felszabadulás, a derű, a nevetés.
Az élet egy hazárdjáték… és ha nem veszel részt benne, el fog menni melletted.
Azért vagy életben, mert még nem értél oda, ahova el kell jutnod.
Az élet edzés. Amikor edzünk, fölkészülünk arra, ami előttünk áll. Élet és halál értelmét veszti, nem létezik más, csak a kihívások, amelyeket örömmel fogadunk és nyugodtan küzdünk le.
Az élet tapasztalatszerzés, nem pedig az élet értelmén való töprengés.
Élet: a Teremtő szülinapi ajándéka. Az, hogy beledöglünk, csupán hab a tortán.
Pimaszul ifjan az ember önnönmagát szereti a legjobban, későbben viszont magát az életet.
Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy „örökkévalóság”. A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek… minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül… csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit.
Élet idézetek, Idő idézetek, Wass Albert idézetek az életről
Az élet nem habostorta. Vagy ha mégis az, biztosan romlott.
Az élet nem lehet teljes egy kis őrület nélkül.
Az élet is káros az egészségre. (…) Előbb-utóbb mindenki belehal.
Az élet hideg éjhez hasonló, de bizonyára szép, ha hideg éjjelen két magányos ember melengeti egymást, még akkor is, ha a barátság kedvéért kezük és szemük valótlant mond a másiknak.
Nem érti, miért töltik sokan az egész életüket azzal, hogy szétzúzzák az utakat, amelyeken nem akarnak végigmenni, ahelyett, hogy azon az egyetlen úton járnának, amely elvezeti őket valahova.
Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségű, mint mi magunk.