Az ember, amikor cseperedni kezd, próbálja megérteni a felnőtteket, aztán felnő, és próbálja megérteni a fiatalokat. Közben szépen elmúlik az élete, és akkor tudja meg csupán, hogy nem tudott meg semmit.
„Papa, rájöttem, mi az élet értelme! eláruljam neked?” – fordult felém a nagyobbik lányom egy átlagos hétköznap este. „Persze – mondtam –, nagyon kíváncsi vagyok, mire jöttél rá…” Érződött a nappaliban, hogy nagy horderejű bejelentésre készül. „Figyelj! Az élet értelme az élés!”
Talán itt van a legnagyobb probléma: a legtöbb ember nem a saját életét éli, hanem mindenféle elvárásoknak tesz eleget. Belecsöppen az életbe, de nem világos, hogy mi a feladata, merre kell mennie.
És igen, szeretem megélni mindazt, amit az élet nyújthat számomra, de a szenvedés nem tartozik közéjük. Abból kaptam már eleget. Külön nem állok sorba érte.
Milyen jó lenne, ha az élet is olyan volna, mint a fekete palatábla az iskolában: ami velünk történik, azt mind krétával írná fel valami titkos kéz, és amikor visszatekintünk a múltra, egyszerűen letörölhetnénk azt, ami nem sikerült.