A demokrácia alapelve szerint egy idióta ugyanannyit ér, mint egy lángelme. Ezt tehát el kell fogadnunk. De vajon azt is kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy két idióta többet ér, mint egy lángelme?
Demokrácia idézetek
A demokrácia nagyon törékeny. Iskolázatlan tömegek jogokkal felvértezve, és olyan sok a seggfej. Egy tömött vasúti kocsiban egyetlen neonáci is elég, csak egy.
A demokrácia, nem az a rendszer, ahol az emberek birkaként viselkedhetnek.
Küzdöttem a fehérek elnyomása ellen és küzdöttem a feketék elnyomása ellen. Egy demokratikus és szabad állam képe lebegett mindig a szemem előtt, amelyben mindenki harmóniában él együtt és mindenkinek egyenlő lehetőség adatik meg. Remélem, meg fogom élni ennek az eszmének a megvalósulását, de ha szükséges, kész vagyok meghalni érte.
Egészen biztos az, hogy az ellenzéki közvélemény csakugyan pluralista demokráciát akar? Mert ha így lenne, a „civil” mítosz egyetlen másodpercig se tarthatná magát. Nemrég egy jeles értelmiségi, maga is volt politikus, azt nyilatkozta, hogy normális országban – aminőt ő is hőn óhajt – nincsenek tüntetések. A kormány intézze a közügyeket – sugallta ez a demokratikus érzelmű közéleti személyiség –, „az emberek” pedig intézzék a magánügyeiket. Nem vette észre, hogy ez a diktatúra tömör definíciója.
A fejlődés lehetővé tette és egyben megkövetelte, hogy elméletileg vizsgáljuk meg a megtett utat, s az így felvetődő kérdések közül feleljünk arra, hogy milyen államtípus tulajdonképpen a népi demokrácia.
Aki a demokráciával nem akar összeférni, szembeszáll vele, az nyögni fog.
Lassanként megismerkedtem a többi pártok vezetőivel s viszonyaikkal. Legfontosabbnak ebben a helyzetben a szociáldemokrata pártot tartottam, s nemegyszer figyelmeztettem az elvtársakat azokban a hónapokban arra, hogy e pártnak kulcshelyzete van, s amíg szoros vele az egységfront azaz elfogadja a kommunisták fővonalát, addig a demokrácia helyzete szilárd.
Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni.
A félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg (…): az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy hol vannak a határok, és mit jelent számunkra az, amit mi úgy nevezünk, hogy „a demokratizálásért harcolunk, a demokratizálás a célunk és a demokratizálás folyamatában számítunk a világ segítségére”. Ez azt jelenti, hogy a demokratizálás mellett kül- és belpolitikai szempontból egyaránt a stabilitás a másik szó. Ha ebben az országban a demokratizálás, a demokratikus jogállam, a független magyar államiság nem párosul a politikai stabilitással, a politikai felelősséggel, és ha hagyjuk elharapózni a szabadosságot és hagyjuk az irrealitások mezejére tévedni ezt az országot, akkor a történelem felelőssége is a miénk lesz.
(részlet az MDF II. Országos Gyűlésén 1989. október 20-án tartott politikai beszámolójából.)
Ez egy zsúfolt bolygó, és a túlélés egyetlen módja, ha megtanuljuk, hogyan jöjjünk ki egymással. Eldönthetjük, hogy vezetés-e az, ha az összes embert elintézzük, aki ellenünk van. Ez azonban igazán sosem működött, ugye? És a demokrácia nem erről szól. Ideje, hogy visszatérjünk az alapokhoz. Egyáltalán mi a demokrácia? Milyen emberek vagyunk mi? Készen állunk rá, hogy azt tegyük, amit a jó fiúknak kell?
Az Egyesült Államokban keményen harcolunk azért, hogy megvédjük a demokráciát, amelyet mindig is természetesnek tartottunk. A művészet befogadó, összehozza az embereket, mint ma este, a művészet a szabadságra törekszik, a művészet magában foglalja a sokszínűséget, és ezért van veszélyben a művészet! Ezért jelentünk fenyegetést a világ autokratáinak és fasisztáinak. A műveletlen amerikai elnök (Donald Trump) egyszerűen megvonta a humán tudományok, a felsőoktatás támogatását, most pedig százszázalékos vámot jelent be az Egyesült Államokon kívül gyártott filmekre. Ez elfogadhatatlan […] és ez nemcsak amerikai probléma, hanem globális probléma.
-mondta a színész a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
A demokrácia nem azért a legjobb államforma, mert jó, hanem mert a legkevésbé rossz.
A polgári demokráciák egyetlen, konkrét, könnyen értelmezhető politikai vagy vallási irányzatot sem képviselnek kitüntetetten. Bennük az állandó kompromisszumkeresés a politika legfontosabb eszköze, ami látszólag az állandónak tetsző válságok „mocsarába” rántja le a politikát. A választók többségét alkotó tájékozatlanok pedig konkrét, megnyugvást, rendet és biztonságot nyújtó – látszólagos – fogódzó nélkül maradnak.
A demokrácia zűrzavar, de a működőképes fajtából.
A demokrácia a nép uralmát jelenti (valahogy), de korántsem mindegy, hogy ez az uralom milyen úton valósul meg, ha még az is kérdés, hogy a demokrácia az egész nép, vagy csak a többség uralmát jeleníti-e meg.
Az a rossz ebben a fenenagy demokráciában, hogy nincs nála jobb.
A demokrácia egyik baja, hogy bízunk benne.
A demokrácia állandóan zajlik; nem csak a választás napján, hanem minden másodpercben és minden órában. A közvélemény az, ami a szabad világot működteti.
