Mindig ébredj mellettem,
Nézz rám úgy, hogy érezzem,
Nem vár több magányos éj,
És nálad lesz menedék
Dalszöveg idézetek
871 idézet
Minden nap új reménnyel ébred,
talán lesz egy új esély,
minden nap változhat az élet.
Ő már elfelejtené,
ő minden reggel úgy kel fel,
és indul kopogó szemmel,
hogy közben félni nem mer.
Kikerülöd ha jön szembe az utcán,
azt hiszed, mindent tudsz tán,
koszos gyerek csak rossz lehet,
csúnyán beszél, biztosan meglop,
ha hozzád ér, ezért otthagyod,
pedig csak enni kér.
Volt, amikor messzire szálltam,
Többé már nem bír el a szárnyam,
Elfáradt már, mégis szállni kell.
Mindig álmodtam egy szebb világról,
S lassan eltűnök a nagyvilágból,
S még nem jöttem rá, miért vagyok én.
Azt mondtad, jól vigyázol rám,
elhittem, mégis itt hagytál!
Már régen nem vigyázol rám.
Azt mondtad, bújj közel hozzám,
nem érhet semmi itthon már.
Túl régen nem vigyázol rám.
Sebzett vagyok,
És könyörtelen,
A világ egyre csak
Pöröl velem.
De Te megláttad,
Hogy kábultan
Bámultalak,
És felragyogott a Nap.
Most kicsit meghalok
Magányomban elsüllyedve
Megvadulva érted ordítok.
Nem akarom, hogy azt hidd, jobb lettem,
Mert egy nap neked mindent megtettem,
Bennem minden a régi, te rólam mást hittél,
Mert a vér nem válik, a vér nem válik vízzé.
Menj, ha szép ígéret hajt,
Menj, hogy visszatérhess majd, így van jól!
Mindegy, vágyad hova hajt,
Minden út csak hazatart… így van jól!
Kelj fel, egy jel kell, egy sóhaj, minden perc nehezebb
Törd meg a csöndet egy szóval, én nem kérek egyebet
Soha már.
Bárhogy fáj: Elmúltál!
Gyáva perc,
Te bűntelen, Te tiszta,
Nem idézhet vissza semmi már.
Gombostűre szúrva szépen,
Ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen,
Az öröm talán itt marad.
Hiányzik néha egy kis fájdalom
Máskor meg nem bírom
azt, hogy folyton megkísért.
Nem gondolni rád
Én már nem bírok tovább
Tőlem hiába tiltanád
Tested selymes ritmusát
Én már megtanultam rég
Van, aki csak távolabbról szép
De tőlem senki meg nem véd
Belőled ennyi nem elég.
Nem adom fel, tudjátok
Láthatatlan, lapos sumákok
Istenem, de sokan vagytok, rosszak!
Ment a hűtlen nehéz fejjel.
Visszamenne, de ő már nem kell.
Érzi, hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa.
Minden most kezdődik el,
aztán úgyis menni kell,
elfordul rólunk a Fény,
aztán nincsen több remény…
Kérlek, ne sírj, ha valami bánt,
Hívj, egy szó, s dalom érted kiált.
Rám találsz majd, tudom, eljön az a nap,
Vágyom rád, oly messze vagy.
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Voltam már lenn, és hagytak egyedül,
Üres falak között, távol mindentől.
Keserű a magány, de tudtam, sikerül
Ide elérni fel, csak mindig hinni kell!
Nem félek meghalni. Félek élő lenni anélkül, hogy tudatában lennék.