Minden most kezdődik el,
aztán úgyis menni kell,
elfordul rólunk a Fény,
aztán nincsen több remény…
Dalszöveg idézetek
Kérlek, ne sírj, ha valami bánt,
Hívj, egy szó, s dalom érted kiált.
Rám találsz majd, tudom, eljön az a nap,
Vágyom rád, oly messze vagy.
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Voltam már lenn, és hagytak egyedül,
Üres falak között, távol mindentől.
Keserű a magány, de tudtam, sikerül
Ide elérni fel, csak mindig hinni kell!
Nem félek meghalni. Félek élő lenni anélkül, hogy tudatában lennék.
A Mennyben számomra nincs hely még,
mer` oda nem elég ilyen kis végzettség!
Bár jó barátom a főnök rég,
túl alacsony vagyok, és távol az ég…!
Nem félek a haláltól, bármikor megfelel,
nem zavar. Miért kéne félnem a haláltól?
Nincs értelme, egyszer úgyis menned kell.
A bölcsek szerint csak az őrültek rohannak a végzetükbe,
De én megállíthatatlanul beléd szerettem.
A szabadság csak egy másik szó arra, amikor nincs semmi vesztenivalód.
Milyen jó nekem, süt a nap és langyos a levegő,
Igen, jó nekem, ez a hangulat a megfelelő,
Hogy nézzem, ne csak lássam, merre tévedek el,
Hozhat bármit az élet, engem nem érdekel.
Csak egy kincsem van, a szabadság –
Vállalom a kalandját.
Csak megyek ide-oda, ahogy visz a világ –
Nem tűröm a kalitkát.
Kinek semmije nincs, mindent megtenne már,
nincs zár és nincs határ.
Túl a sok-sok álmon,
Lázadó, könyörtelen harcon,
Sorsom tisztán látom:
Amíg létezem, a magam útját járom.
A világot megváltani nem tudom,
De nem hagyom, hogy a világ változtasson rajtam.
Hogy száll az ember,
ha földre rántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
Döntened kell, mi a fontosabb,
Megnyisd, vagy őrizd önmagad.
Csak félig él, aki nem szabad,
A rabok szíve megszakad.
Szabadon élek, szabadon érzek,
A szívemnek nincs akadály,
Csak hagyom, hogy égjen
És vigyen a vérem, mert szabadon semmi se fáj.
Aki a hallgatásom nem érti, az a beszédemet sem.