Hideg télben, az esti szélben
A szó megszakad, benned ragad
A fenyő színe, a kenyér íze,
Az ősök dala, a szíved szava,
A szülőföld hív haza.
Dalszöveg idézetek
Mélyen bennem hangok szólnak
álmok nélkül nincsen holnap
félelemből miért maradjak már?
Nem vagyok kőszikla, csak egy ember. Tedd le kezed, csendesítsd le elméd, és gondolj arra az időre, amit elvesztettünk.
Mutass egy utat, mi kivezet innen,
Ha tiszta marad lelked, elveszik minden,
Menekülj magad elől, de soha ne feledd:
Te sem élheted túl az életet.
Mit tudsz – Te, aki cél nélkül sehová sem jutsz? Mit látsz?
Te, aki hang nélkül állsz és vársz? Miért sírsz?
Te, kinek ha nem mondják, magadban bízni sem bírsz?
És mondd, mi kell, hogy a világot így fogadd el?
Én vagyok az egyetlen, akivel, ha beszéltem, mindig őszinte volt.
A józan ész nyert, a barátság vesztett,
mert szívemben a szeretet szerelmet ébresztett.
Láttam a holdat, a napot az égen,
Láttam a könnyeket az Ő szemében,
Láttam az arcát, ahogyan elrohant,
Lassan megértettem miért boldogtalan.
Várj, a kezed ne húzd el!
Annyi csodát idéz, amikor hozzám érsz!
Ha sírsz, a szemed ne takard el!
Miért titkolnánk,
Hogy egy kicsit nehéz?
Ez nem én vagyok,
ez nem mi vagyunk,
így aztán mindegy,
hogy áldás vagy átok,
hogy torzan látják a nagyvilágot
egyes újságokba író srácok.
Nekem sok a dolgom,
én nem érek rá,
így hát mindegy,
hogy mit is szóltál,
de csak akkor ítélj,
hogy én ki vagyok,
ha egyszer tudni fogod,
hogy te kicsoda voltál.
Amikor elmentél tőlem, majdnem meghaltam,
De az élet szép, s a lemezgyárat felhívtam,
És emlékül neked ezt a dalt írtam.
Megőrizlek téged féltett kincseim között,
Őrizd meg te is a verset a homlokod mögött.
Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod,
csak Te mondod így ki a nevem.
A húsunk, a bőrünk, a lelkünk, ha összeér
Egy percre is, de ez már csak a miénk.
Ha ez a szerelem, már ne félj,
Fogom a kezed, hogy el ne szédüljél.
Virágok közt veled lenni,
tudom, szép volna, kedvesem.
Virág sincsen, te sem vagy már,
miért hagytuk, hogy így legyen?
Itt vagyunk, ki tudja, kit ki hívott, mégis itt vagyunk, sokáig itt leszünk,
Szárnyalunk, mint földre tévedt égben járó angyalok, és néha szenvedünk,
Álmodunk, a tények szürke tengerétől elfutunk, ezek vagyunk,
Hiszen van még időnk, azért se változunk.
A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit nem ér,
S ha nincsen barátunk, elvisz a szél.
A kulcs, ami a mennyet nyitja
A pokolba is jó, fordítva.
A kulcs, ami a pokolba jó
Az igazából a mennyből való.
Ölelkezünk a fényben,
Aztán a hullámok közé futunk,
És eltűnünk a messzeségben,
De a homlokom
Addig hozzád nyomom,
A te homlokodhoz az enyém,
Aztán belenézek a szemedbe,
Te meg visszanézel belém.
Aki mindig szeret, az sosem szeret igazán,
Aki mindig nevet, annak valami nagyon fáj.