Eljön az idő, amikor mindenki sorsa ugyanolyanná válik
Szerintem egyedül fogok meghalni a szobámban
Dalszöveg idézetek
Engedd, hogy elvezesselek
Egy olyan helyre, ahol
Senki nem fog bántani
Biztonságban vagy itt velem
Nézz fel az égre! Minden csillag okkal ragyog odafent, akárcsak én, de én darabokra hullok.
A szívem mélyén elhervadt már minden virág,
De megtanultam, mit jelent egy igazán jó barát,
Ha bajban vagyok, elég az, ha rá gondolhatok,
Hisz nélküle már nem lehetnék az, ki most vagyok.
Az első iszonyú fontos lépés az, hogy megtanulunk állni,
állva várni, és így közbejöhet bármi, meg tudsz majd állni.
És ennek tényleg hasznát veszed,
amikor majd a dolgaidat egymás után teszed.
Hogyha most tanulnék írni,
és ha megint tudnék sírni,
talán megfogadnám jó anyám szavát.
Nem kérhetem a telet, hogy meghagyjon egy rózsabokrot,
Nem kérhetek egy szilfát, hogy körtét teremjen,
Nem kérhetem az örökkévalót egy halandótól,
És ezer gyöngyöt csináljon, mielőtt mocskos lesz.
Ó, szerelmem, nagyon fáj,
Hogy többé már nem hiszel az ígéreteimnek.
A mesebeli királyfi
Sohasem tűnt fel,
És akkor te megérkeztél.
Visszaadtad hitem
Versek és virágok nélkül,
Hiánnyal és hibákkal,
De egyenesen állva,
És ott van valami,
Valami benned, valami kettőnk között,
Ami nem hagy nyugodni.
Próbálok számot vetni az életemmel.
Nem fognál kézen,
És vinnél valami új helyre?
Nem tudom, ki vagy,
De hozzád tartozom.
Hívtál, vártál,
Széllel szemben állva, megváltásra várva
Sírtál, vártál,
S én könnyedet letörlöm a romok közt a földön!
Nincs kéznél, kit úgy szeretnél? Azt szeresd hát, ki kéznél van épp!
Nem mindig kaphatod meg, amit akarsz, de ha néha megpróbálod, lehet, hogy megtalálod, és megkapod, amit kell.
Hogyan adhatnék szeretetet, amikor azt sem tudom, mi az?
Mennyire kívánom, mennyire, hogy itt legyél!
Mi vagyunk mi voltaképp`?
Csupán két elveszett lélek,
kik egy akvárium vizében kergetőznek.
Nem félek a haláltól, bármikor megfelel,
nem zavar. Miért kéne félnem a haláltól?
Nincs értelme, egyszer úgyis menned kell.
Nem kellenek a nagy szavak, hallom minden sóhajod, elárul minden szívverés.
Úgy volt, hogy mindig a másik hal meg,
Más bolondul meg, mi meg sosem.
Ezen a földön mindannyian látogatók vagyunk.
Ha elmegyünk, magunk után ki tudja, mit hagyunk,
Tanítsuk meg gyermekeinknek a szeretet dalát,
Ahány ember, annyiféle csodálatos világ.
Mint a villám tépte, magányos fenyő,
Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő,
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér,
Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél.
Mint a leszakított, haldokló virág,
Mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág,
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered,
Ha nem vigyázol ránk, olyanok leszünk mi is nélküled.