Sétálj, ez a dolgod, a városon át körbe-körbe,
Csodálkozz és hatódj meg néha, és gyakran nézz a tükörbe!
Olvass, de csak komoly könyveket, ha eljön a tél, korcsolyázz,
Érdekeljen a történelem, de ne legyen fontos a megoldás!
Szórakozz, de csak nagyon szépen, és mindig vedd fel a szebbik ruhád,
Szeress, legalább úgy, ahogy engem, szeress valaki mást!
Amiért könnyezünk, az magunk temetése.
Melléd ül egy angyal, de elmenekülsz buta érveléssel,
Félsz érinteni szárnyát, mert a múlt csontig égett.
Énekelsz, beszélsz, vitatkozol, mondod, csak mondod
A fél krajcárt sem érő bölcsességet.
Kezed alatt énekelnek
A tétova mozdulatok
Szürke egű napjaimat
Fényesíted, ragyogtatod.
Hogy értsd, egy pohár víz mit ér,
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.
Hogy lásd, egy napod mennyit ér,
Néha látnod kell, az élet hogyan fogy el.
Én is ugyanúgy hagyom magam mögött
Mindig a tegnapom,
És hogy hogyan élem meg a perceket,
Az dönti el majd a holnapom.
Reggelizz, ne háborúzz,
Igyál teát vagy narancsdzsúszt,
Egyél kiflit vagy kalácsot,
Ezzel váltsd meg a világot!
Nézz egy kicsit körbe, most már sok lesz a jóból!
Beszél a látvány, ha már nem értesz a szóból.
Túl messzire mentünk, majdnem kiirtottunk mindent,
Magunk alatt vágjuk a fát, miért játszunk Istent?
Tudom, hogy nem vagyok olyan fontos neked,
De nekem, te lány, annyira tökéletes vagy,
Sokkal több mint tökéletes.
A tükörben az arc nem fél
az ablakban a lány még kér
baráti tor a lány él s kiált
odakint csak rám várt.
Közös szavakból, közös haragból
Mi egymás bűnét látjuk
Közös dallamból, közös rímekből
Egy másik mű szólal meg
Közös hitekből, közös lángokból
Másik tűzben égünk
Közös világban, külön irányban
Csak egyre messzebb megyünk.
Most nem szólnak a csillagok,
az árnyékok most túl nagyok,
az antennákról víz csorog,
felhők, ne sírjatok!
Néha könnyebb lenne elmenekülni,
s tiszta fénybe merülni,
de a hang, ami hív,
de a jel, ami szól,
még nem mond semmit,
meddig érek, s lesz-e út,
hogy visszatérjek.
Az elveszett játékok életre kelnek
és körbe kigyúlnak a fények.
Miért kell harc, miért nem élsz?
Hisz` az álmod más: ott fényt remélsz.
Miért kell harc, ha a könnyében félsz?
Csak bánat vár rád, ha az örvénybe lépsz.
Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy,
Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad!
Ha azt sem akarod tudni már, hogy ki voltál tegnap,
Ne törődj a tegnapokkal, ringasd el magad!