Táncolj, hogy ne lásd a végét,
Merre fordult e szédült világ.
Ne félj, hogy elnyel az örvény,
Higgyük azt, körhinta száll.
Dalszöveg idézetek
Megint elment a nap,
ahogy mindig szokott.
Nem túl sok van már,
amit még itt hagyott.
Ami félig van kész, az ma félig marad.
Engedd, hogy a dolgok
most nélkülünk változzanak.
Csak egy érzés volt, ahogy öltözött,
hogy utoljára látom őt,
és a holnapjában nem lesz már helyem.
Mikor azt ígérte, hogy visszajön,
már tudtam, hogy végleg elköszön,
mégis eljátszottam újra, hogy elhiszem.
Ahogy nézett, soha nem felejtem el,
ahogy közel van, mégis távolról figyel,
meg sem szólalt, nem is érdekelt, miért,
ahogy nézett, annyi mindent elmesélt.
Maradj velem, segíts nekem,
Vigyél haza, fogd a kezem,
Szeress nagyon, fáradt vagyok,
S nehéz a szívem.
A csönd volna jó.
Kicsit könnyebb napok.
Ne kérdezz semmit, ha látod,
hogy fáradt vagyok.
Ki mondja meg,
vajon meddig lehet,
hogy minden nap,
mindenhol erős legyek?
Minden szavad
Megérint, megéget,
Bezár szívembe téged.
Csak menj, sok hosszú év vár rád!
Sorsunk egybeforrt, menj, vidd tovább!
A hajnal ágyat bont neked,
Megpihen rajta kemény fémszíved.
Felszárítom könnyeim,
Hisz mosolyt várnak tőlem szüntelen.
Tálcán kínált szerelem,
Azt hiszed, már tiéd a győzelem.
Elromlott jó néhány hét,
És néhány hónap és év.
De nagyon vártam, hogy arcod újra lássam,
Mikor vasárnap lesz szívem mélyén.
A csendes ember nem kell senkinek,
Ha szeret is, nem mond szépeket.
A csendes ember nem jó társaság,
Ha megszólal, minden szava vág.
A gyertya szépen lángol,
Nem fújja már a bántó szél.
A viasztest elolvadt,
Valahol új életre kél.
A Föld már elengedte,
Az égen egy csillag ragyog.
Látom a nappalt, ahogy létezel,
Idegen szemek kívánnak, érintenek.
Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,
Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.
Látom, hogy fáj neked,
Látod, hogy fáj nekem,
De itt belül lassan elül a félelem.
Már nem bánt, ha jön a magány.
Ránk szakad az ég, itt annyi a hazugság,
Érdekből a szív nem él,
Jégbe fagyva mit sem ér,
Gondoltam, csak szólok, ha elfelednéd tán,
Milyen képmutató a világ.
Szeretek én mindent,
ami nem akar közel jönni hozzám,
csak úgy néz messziről,
és én is nézem, amíg ideér,
és abban a percben kezdődik el az,
amitől félek, és félsz.
Bármit mondasz, magadról beszélsz.
Uralkodsz és elítélsz még úgy is, ha dicsérsz.
Bárki szól, csak részigazságokról szónokol.
Tudod, a pokolban bírónak lenni, hát, az is csak pokol.
Az angyali városból már elköltöztek rég az angyalok,
A többiek meg a zajban nem hallják az égi dallamot.
Rád borulnék ősszel, takaró avarral
És ha tél lehetnék, behavaználak.
Beléd olvadhatnék nyíló szép tavasszal
Forró nyár, ha lennék, beragyognálak.