A csalódottság csak azokat érintő érzelem, akik törődnek másokkal.
Csalódás idézetek
Végül is mindegy is
Tudtam, hogy nem is jössz
Este csillag voltál
Nappal meg fecske.
Én soha másban
nem csalódom, csak saját
ítéletemben.
Boldogabb lettem volna, ha egy fa alatt élek és juhokat terelgetek, ahelyett, hogy elvállalom ezt a hivatalt.
Mert Lenin az én elképzelésemben úgy élt, mint egy óriás, aki hatalmas növésű és tekintélyes külsejű. Mekkora volt a csalódásom, mikor egy egész közönséges embert pillantottam meg, közepesnél alacsonyabb növésűt, aki semmiben, a szó szoros értelmében semmiben sem különbözik a földi halandóktól…
Hol van a ló, s a lovasa? Hol van a kürt, mely úgy harsogott? A dicső napok elmúltak, mint eső a hegyen. Vagy mint a szél a mocsár felett. E szép napok nyugaton buktak alá, a dombok mögött, s a sötétségbe vesztek. Hogyan jutottunk idáig?
Engem átvert már minden, mint a kishalat a horog
De én anyám sírja felett is csak mosolyogni fogok
A halálos ágy mellett, menny felé tartó úton
Hogy „szeretlek”, ezt halkan azért a fülébe súgom.
Nem lehet nagy a csalódás ott, ahol nincs elmélyült szerelem.
Felszárítom könnyeim,
Hisz mosolyt várnak tőlem szüntelen.
Tálcán kínált szerelem,
Azt hiszed, már tiéd a győzelem.
Már csak hangulatok vannak, érzések, ízek, illatok és dallamok. Napszakok, évszakok és életszakaszok. Helyek, színek és emberek. Változások és állandóságok. Álmok és valóságok. Időtől átalakult emléktöredékek.
Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.
Az évek alatt egyvalamit megtanultam: semmi sem egészen úgy alakul, ahogy elterveztük.
Olyan sokszor fogtam már mellé életemben. Beszéltem, amikor hallgatnom kellett volna, goromba voltam, amikor gyengédnek kellett volna lennem.
Nagyon csalódott leszek, amikor sok szörnyű ember nem tudja megtartani a szavát. Erre nincs mentség!
Emlékszel, mit mondtál nekem ott lenn, a kacsáknál? „Nem az a baj a felnőttekkel, hogy hazudnak nekünk, hanem az, hogy minket is hazudni kényszerítenek.” Ez volt az a mondatod, amiből rájöttem, hogy te attól félsz, hogy felnőtté válsz, és ezzel te is hazug leszel.
Sohasem fogod
megbocsátani nekem,
hogy nem szerettél.
Megeshet, hogy valaki, akit szíved mélyéből szeretsz, megbánt vagy csalódást okoz neked, és akkor minden túlontúl bonyolultnak vagy egyenesen értelmetlennek tűnik majd. De soha ne feledd: minden véget ér egyszer, és semmi sem marad változatlan… Minden egyes nap új kezdetet rejt, és nincs olyan szörnyű sötétség, amelynek a végén ott ne pislákolna a remény.
Lehettem volna vadász vagy hajtó,
Én, a kiátkozott, megrögzött csavargó.
Ki azt hitte, ha úton van, szabad,
Eltapos a világ, ha útjában vagy.
Számtalan barát vett körül tündöklő életemben; most, hogy elködösült, nem látszik egy sem.
