Van, aki bizalmadba férkőzik, de nem a helyhiány miatt kerül ki onnan.
A messzeséggel is úgy vagyunk, mint a jövővel: képzeletünk előtt valamilyen nagy, derengő, kerek teljesség, belemosódik az érzésünk, ahogy a látásunk is elmosódik, és jaj, nagyon jó lenne mindenestül beleolvadni, egyetlen pompás, isteni érzéssel eltöltekezni – de sajna, ha odasietünk, ha itté válik az ott, máris ugyanolyan minden, mint volt, máris koldusságunkban ácsorgunk, korlátaink között, és csak a lélek epedezik tovább az enyhületért, amely ugyan hova illant?
Ha valaki érdemtelenné vált a bizalmadra, te is levizsgáztál – emberismeretből.
Mi van akkor, ha soha nem jön el a herceg fehér lovon? Akkor Hófehérke örökké ott fog feküdni az üvegkoporsóban? Vagy végül fölébred, kiköpi az almát, elmegy az orvoshoz, meggyógyíttatja magát, aztán szül egy gyereket a helyi spermabank segítségével? Akaratom ellenére mindig az jut eszembe, hogy minden magabiztos, ambiciózus szingli nő bensőjében egy törékeny, finom hercegnőcske bújik meg, akit meg kell menteni.




