Én soha másban
nem csalódom, csak saját
ítéletemben.
Csalódás idézetek
Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.
Emlékszel, mit mondtál nekem ott lenn, a kacsáknál? „Nem az a baj a felnőttekkel, hogy hazudnak nekünk, hanem az, hogy minket is hazudni kényszerítenek.” Ez volt az a mondatod, amiből rájöttem, hogy te attól félsz, hogy felnőtté válsz, és ezzel te is hazug leszel.
Megeshet, hogy valaki, akit szíved mélyéből szeretsz, megbánt vagy csalódást okoz neked, és akkor minden túlontúl bonyolultnak vagy egyenesen értelmetlennek tűnik majd. De soha ne feledd: minden véget ér egyszer, és semmi sem marad változatlan… Minden egyes nap új kezdetet rejt, és nincs olyan szörnyű sötétség, amelynek a végén ott ne pislákolna a remény.
Lehettem volna vadász vagy hajtó,
Én, a kiátkozott, megrögzött csavargó.
Ki azt hitte, ha úton van, szabad,
Eltapos a világ, ha útjában vagy.
Ne számíts jóra,
és nem csalódhatsz nagyot.
Attól nem vidám az életem,
hogy az arcomra mosoly fagyott.
Hirtelen ráeszmélt arra a szörnyű tényre, hogy minden ember a maga útját járja az életben, a saját érdekeit hajszolja, a saját jólétét, a saját élvezetét, a saját kielégülését kergeti. Minden ember csak önmagáról tud, és a többiek nem számítanak, csupán statiszták a saját élete színjátékában. Az ember habozás nélkül csal és lop, gyilkol és pusztít, részvét nélkül feláldozza mások életét és boldogságát a legkisebb érdeke vagy öröme kedvéért is.












